Diószegi László: Az Öröm útja

Diószegi László ennek hatására állította össze az Öröm Útja azon formáját, amelyet legelőször 1975-ben Óbudán, a kiscelli trinitárius kolostortól indulva a Testvérhegyen jártak végig a Vörösvári úti kis templom fiataljaival húsvét hajnalán. Később is ugyanezt járták Budaörsön a helybeli és a budapesti Rózsafüzér Királynője-templom, a „Domi” ifjúsági közösségeivel is. A lényeg, hogy Jézusnak ne csak a fájdalmában, hanem az örömében is legyünk társai. Az Öröm Útja tizenöt stációból áll, onnantól kezdve, hogy a sírt őrző katonák jelentik, hogy Jézus él, az Apostolok cselekedeteinek azon részéig, amikor a Szentlélek eljövetelét követően háromezer ember csatlakozott Jézus tanítványaihoz, és a hívek „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban”. Minden stációhoz tartozik egy evangéliumi rész, egy örömteli elmélkedés és Kiss Mónika grafikája.

*

Az első állomás öröme Isten humora: „akiknek az lett volna a dolguk, hogy végleg kő alatt tartsák Jézust, azok lettek a föltámadás egyetlen szemtanúi és tényének első bejelentői!” Ez van ma is, a legtöbb érvet Isten létezése, Jézus feltámadása mellett éppen a tagadói szolgáltatják, „komolyabban gondolják, hogy él, mint a követői, különben minek harcolnának máig is ellene?”

A második állomás öröme az, hogy akik Jézus korában mint nők mindig csak a második vonalba tartoztak, és akik közül senki sem lehetett apostol, mégis azok lettek az első küldöttei az örömhírnek. Isten ma is gyakran bízza örömhírét „a női lelkek érdeklődő szeretetére, bátor hűségére… Mindegyikünk lehet hírnök”. Ma is és most is.

A harmadik stációban Mária Magdolna találkozik a feltámadott Jézussal, ennek üzenete, hogy a megtérő bűnös előbb találkozik az élő Jézussal, mint aki úgy gondolja, annyira tökéletes, hogy nincs szüksége megtérésre.

A negyedik stációban Péter és János megdöbben az üres sír láttán. Ennek öröme, hogy az Úr „ismét egy kicsit a fonákjára fordítja a világot”, hiszen azok a tanítványok, akik három éven át naponta látták Jézus csodáit, kicsinyhitűek voltak, most viszont éppen abból merítették hitüket, hogy nem láttak semmit. Az, hogy benne van az Írásban, hogy Jézusnak fel kell támadnia, csak ekkor, az üres sír láttán lett világos.

Az ötödik stációban az emmauszi tanítványok felismerik Jézust a kenyértörésben. Ebben az a csodálatos, hogy Jézus mindig azok mellé szegődik, akik félútról visszafordultak. Ha rám is tör a csalódás és a kishitűség, „odavihetem a kenyértörés asztalához, és Ő majd magyaráz és vigasztal, és lángolhat a szívem…”.

A hatodik stációban Jézus megmutatja az apostoloknak, és rájuk bízza a bűnbocsánat szolgálatát. Ez a mi örömünk is, „a miénk, akik naponta elbukunk bűneinkben”, de a szentgyónás révén „van mód Krisztussal együtt meghalni a bűnnek, és Vele együtt feltámadni az új életre”.

A hetedik állomáson az Úr hitet ajándékoz Tamásnak. Ennek az öröme igazán nekünk szól, „örömtelien vigasztaló, hogy Jézus számára nincs későn jött, elveszett, hitetlen ember!”

A nyolcadik állomásnál a Tibériás tavánál Jézus megmutatja tanítványainak, hogy nélküle semmit sem tehetnek. Ennek erőt adó öröme, hogy „a hiába valónak tűnő fáradozásaim partján Ő vár rám. Amit az Ő szavára próbálok, annak biztos lesz eredménye.”

A kilencedik stációban Jézus megerősíti Pétert szeretetében, és pásztorrá teszi. Ennek öröme „az a hallatlan tapintat, ahogy Jézus Péterrel beszélget… És hihetetlenül szép, hogy ahányszor megtagadom Őt, Ő annyiszor ajándékoz meg bizalmával.”

A tizedik stációnál Krisztus megnyitja tanítványai szemét, hogy megértsék az Írásokat. Ennek öröme fantasztikus biztonságot ad, hogy „Ő szól, és hogy érthetem szavait az Írásokban!”

A tizenegyedik stációnál Jézus küldetést ad az örömhír hirdetésére. Ennek öröme „világraszóló!... A hír az, hogy van valódi öröm! A valódi öröm pedig az, hogy egyikünk élete sem céltalan, van küldetésünk!”

A tizenkettedik stáció Krisztus mennybemenetele, ennek hatalmas erőt adó öröme az, hogy ha „már mozdulni sem tudok, vele akkor is találkozhatom, tehát most is, itt is, saját szívemben is”.

A tizenharmadik állomáson Jézus elküldi a Szentlelket, hogy befejezze művét a világban. Hatalma öröm, hogy ez a világ „és az én világom se marad befejezetlen!”

A tizennegyedik stációban a tanítványok hirdetik az Igét, és az Úr együttműködik velük. Az örömünk ebben az, hogy mindenki, aki vállalja, hogy hirdeti az örömhírt, megérezheti az Úr segítő közreműködését. „Nem kell hát félnünk nekünk sem… Csak induljunk… a többit az Úr elintézi!”

Végül az utolsó, tizenötödik állomáson a hívek állhatatosan kitartanak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Ennek öröme, hogy az ember „a Szentháromságos Isten szeretetközösségének képmásaként arra teremtetett, hogy maga is közösségben éljen…, mint akiknek mindenük közös… soha nem vagyunk árvák! Soha nem vagyunk magányosak!”

*

Ha valaki vállalja, hogy a nagyböjti keresztút mintájára végigjárja Jézussal az öröm útjának stációit is, ráébredhet annak igazságára, hogy Krisztus „azt az elsőt csak ezért a másikért járta végig”, hiszen Ő maga mondta: „Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”

Diószegi László: Az Öröm útja
Szent Gellért Kiadó, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír