A pölöskei plébánia a Magyar Falu Program három pályázata keretében, összesen 70 millió forintból újult meg.
A plébániaépület egyszerre hivatal, egyszerre közösségi tér, és a plébános lakása is. Ez utóbbi jelen esetben inkább csak vágy, mint tényleges funkció megjelölése. Örülni kell, hogy ez az épület ilyen szépen megújulhatott, és „hiszem azt, hogy mind Mária oltalma, mind pedig ez az erőfeszítés, amelynek következtében ez a megújulás megtörtént, a közösség javát szolgálja. Hálát adok ezért az ajándékért, és kérem a plébániaközösség minden tagja számára a Boldogságos Szűz Mária anyai oltalmát” – fogalmazott a szentmise elején Udvardy György érsek.
A szentbeszédben a Boldogságos Szűz Máriáról, az igének hajlékáról, a Szentlélek templomáról, ügyes-bajos dolgainknak oltalmazójáról beszélt a főpásztor.
Az érseki szentmisét követően, a plébániaépület átadóján Tódor Szabolcs plébános így fogalmazott: „Amikor idejöttem, és megláttam, belsőleg hogyan néz ki a templom és a plébánia, elszomorodtam, és azt mondtam a kedves híveknek: ha valaki erre jár, és azt kérdezi, ki a plébános, nem én vagyok. Most örömmel állok itt, hiszen az együttes erőnek, a sok-sok munkának, áldozatnak, anyagi segítségnek, támogatásnak és az isteni áldásnak köszönhetően mindkét épület megújult. Ha valaki kérdezi, már mondhatják, hogy én vagyok a plébános.”
Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, az Építési és Beruházási Minisztérium beruházásokért felelős államtitkára elmondta: az Egyház ezzel a fejlesztéssel is bizonyítja, hogy „jó gazdája” nemcsak a beruházások előkészítésének, lebonyolításának, hanem a plébániák, a közösségi élet szervezésének is. „A vidéki életben különösen fontos a közösségépítés, és egy faluban a közösségi funkciókat ellátó plébánia épülete és udvara nagy érték tud lenni. Különösen olyan emberközpontú és vendégszerető plébános vezetése alatt, mint főtisztelendő Tódor Szabolcs atya. Kívánom, hogy a megújult plébánia sok vidám, közösségi rendezvénynek legyen helyszíne!”
Az ünnepi szentmisén és a plébánia átadásán jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is. Beszédében felidézte, hogy az elmúlt évtizedben 1500 közösségi ház és plébánia épült vagy újult meg szerte a Kárpát-medencében, köztük most a pölöskei is. Azt kívánta a helyieknek, hogy a következő, nem könnyű időszakban is legyenek kitartók a kereszténységben, a közösségépítésben, mert ha közösség épül, akkor bármit kibírunk. „A kormány meg tudja adni a segítséget az építkezéshez, de azt tartalommal megtölteni az önök feladata, felelőssége” – tette hozzá.
Pölöske polgármestere, Tóth Tivadar köszönetet mondott a közösség nevében a kormánynak a támogatásért.
Az ünnepi eseményen a búcsúszentlászlói templom Szent László Kórusa és a Zala Brass fúvósegyüttes működött közre. A plébánia megáldását agapé követte.
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye
Szöveg és fotó: Halász Gábor
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






