Drótszamáron érkezett a barka Újpesten

Hazai – 2020. április 6., hétfő | 19:30

Horváth Zoltán, az újpesti Egek Királynéja-templom plébánosa – a közösségi távolságtartás szabályait betartva – több tucatnyi hívét kereste fel április 5-én, virágvasárnap, hogy a megszentelt barkával kézzelfogható ünnepi jelet is adjon nekik, ha már templomi szertartásokra nem gyűlhetnek össze a járvány idején.

A templomi nyilvános szertartások szünetelnek a veszélyhelyzet miatt, de biciklizni szabad. Ezért határozott úgy az újpesti plébános, hogy egy-egy barkaágat az arra jelentkezőknek kerékpáron házhoz visz, hogy virágvasárnap üzenete kézzelfoghatóan ott legyen otthonukban. A kellő távolságot megtartva Horváth Zoltán mindenütt felolvasta a barkaszentelési könyörgést, elmondtak egy Miatyánkot, végül a plébános áldást is adott a házuk ajtaja elé éppen csak kijövő híveknek. 

„A Magyar Katolikus Rádióban minden reggel elhangzó napi gondolatomra készültem, sok verset, idézetet olvastam, köztük az egyik költemény Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról szóló refrénje nagyon megragadott: »Erre fog jönni, ahol én lakom, minden virágom elé rakom.«” – mondta el a Magyar Kurírnak Horváth Zoltán, hogy miként született meg benne ennek a különleges barkaszentelés-sorozatnak az ötlete. „Arra gondoltam, hogy ez ugyanúgy igaz, hogyha nem Jézus jön erre, hanem én megyek arra, ahol a hívek vannak, és nem szamáron, hanem drótszamáron.”

Horváth Zoltán virágvasárnap, a szentmisét követően, bő két óra alatt huszonhét helyen, kb. hatvanhét családnak tartott barkaszentelést.

Fotó: Budapest-újpesti Egek Királynéja-plébánia

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria