Egy ajándékba kapott zarándoklat – A Szentföldön járt a pannonhalmi főapát

Megszentelt élet – 2020. február 16., vasárnap | 15:00

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát szentföldi zarándokutat kapott ajándékba tavaly 60. születésnapjára a munkatársaitól. Az útra idén januárban tudott elmenni. Cirill atya személyes beszámolóját közöljük, szerkesztett formában.

Kedves Barátaim, Munkatársaim!

Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, melyet most egy rövid beszámolóval szeretnék Nektek megköszönni.

Január 6-án kora reggel vitt ki Iván testvért és engem Fidél atya Schwechatra, ahonnan Tel-Avivba repültünk. Iván testvér hét évvel ezelőtt kerékpárral járta be a Szentföldet, így nagyon örülök, hogy eljött velem, és helyismeretével, előkészítő gondosságával lehetővé tette, hogy igazán átfogó élményben legyen részem.

Jézus életének alábbi legfontosabb állomásait jártuk be zarándok lelkülettel:
1. Názáret: az Angyali Üdvözlet-bazilika (és Mária kútja), ahol az angyal hírül adta Máriának Jézus születését
2. Betlehem – a pásztorok barlangjánál épült templom
3. Betlehem – a Jézus születésének helyén épült (örmény és görög ortodox) bazilika
4. Betlehem – Szent Katalin-templom (az örmény-ortodox bazilika melletti katolikus templom)
5. Betlehem – a Szent Család meneküléséről elnevezett templom
6. Ein Karem – a Keresztelő János szülőhelyén épült templom
7. Ein Karem – Vizitáció-bazilika – Mária Erzsébetnél tett látogatásának helyszíne
8. Tagbha – a kenyérszaporítás csodájának helyszíne
9. Tábor-hegy – Jézus színeváltozásának helye
10. Jordán folyó – ahol Jézus magára vette a bűnbánat keresztségét Keresztelő Jánosnál (Jerikó mellett)
11. Kána – a Jézus első csodájának helyszínén épült bazilika
12. Magdala – Duc in altum – Legio Christi modern templom és feltárások Mária Magdolna városában
13. a Boldogmondások hegyén épült templom
14. a Boldogmondások hegyén épült neokatekumen centrum
15. Kursi (Gerassa) – a gerázai megszállott meggyógyításának helyén feltárt korai ortodox monostorrom
16. Kafarnaum – a Péter anyósának meggyógyítása helyen épült templom (és a zsinagóga romjai)
17. Kafarnaum – „Tu es Petrus” templom
18. Jeruzsálem – Pater Noster – a Miatyánk ima elhangzása helyén épült templom
19. Jeruzsálem – Dominus Flevit templom – azon a helyen épült, ahol Jézus siratta Jeruzsálemet
20. Jeruzsálem – az Olajfák hegye (a Getszemáni kert és a „Népek temploma”, az agónia helye)
21. Jeruzsálem – az utolsó vacsora terme
22. Jeruzsálem – Krisztus börtöne – ahol fogva tartották a keresztre feszítés előtt
23. Jeruzsálem – Via Dolorosa – Jézus keresztútja
24. Jeruzsálem – Szent Sír-bazilika a Golgota hegyen
25. Jeruzsálem – a Jézus mennybemenetelének helyén épült kápolna (most mecset)
26. Jeruzsálem – az Istenszülő Elszenderülése bazilika – Szűz Mária halálának és a pünkösdnek helye
27. Jeruzsálem – St. Peter in Gallicantu (Péter tagadásának emlékhelye, Kaifás háza és börtöne, a bizánci óváros makettje)
28. Jeruzsálem – Szent István görög orthodox templom (Szent István megkövezésének helyén)
29. Jeruzsálem – a Templom-hegy; ma iszlám kultikus hely (sziklamecset, Al-Aksza)
30. Jeruzsálem – siratófal

További fontos helyszínek, ahol jártunk:
1. Haifa – Stella Maris-bazilika (illetve a Kármel-hegy tetején lévő Muhraqa kármelita monostor – Illés próféta helyei)
2. Latroun – trappista monostor
3. Abu Ghos – olivetánus monostor
4. Yardenit – mai keresztelő hely a Jordánon
5. Jeruzsálem – Dávid sírja
6. Tiberias – Rabbi Akiva és Maimonides sírja
7. Ginnosar – Yigal Allon Centrum (Krisztus-korabeli bárka)
8. Bet Alpha – VI. századi zsinagóga romjai
9. Qumram – esszénus telep romjai és a vádi
10. En Gedi – Dávid vádija (völgye)
11. Bét Sean – Szkütopolisz (ókori római város) romjai
12. Caesarea (ókori római kikötőváros) romjai
13. Banyas – a Jordán forrása (Caesarea Philippi romjai)
14. Tel Dan – nemzeti park (kánaánita város kapuja, illetve a Jeroboám emelte bálványoltár és a körülötte lévő város)
15. Mt. Ja’ala – cseppkőbarlang
16. Izrael Múzeum (a Holt-tengeri tekercsek és Jeruzsálem makettje Heródes korából)
17. Osztrák Vendégház, a kápolnában Szent István és Ferenc József képe
18. ősi eredetű zsidó temető az Olajfák-hegye mellett (Absalom sírja, Zakariás főpap sírja)
19. Haifa – Bahai-kert és szentély
20. Názáret – Charles de Foucauld testvér szolgálatának helye
21. a Hermon-hegy
22. Kozibai Szent György-monostora Jerikó mellett a Qelt vádiban (völgyben)
23. Jeruzsálem, Óváros – evangélikus templom
24. Jeruzsálem, Óváros – Szent Jakab örmény székesegyház

Két hét állt rendelkezésünkre, hogy mindezt végigjárjuk. Három helyen szálltunk meg, és a környéket innen jártuk be. Názáretben a Foucauld-kistestvérek vendégei voltunk. A Genezáreti-tó partján (Tabghában) és Jeruzsálemben is van bencés monostor; természetes volt, hogy náluk lakunk. Így vált lehetővé, hogy az ország északi és déli részeit is be tudtuk járni. Betlehem városa palesztin fennhatóságú területen található, oda nem olyan egyszerű átjutni. Viszont Magyarország Palesztinába akkreditált nagykövete segítségünkre volt. Hivatali autójával vitt be bennünket és kalauzolt minket.

A Szentföldön a keresztények erős kisebbségben vannak. Izrael lakosainak mindössze két százaléka keresztény, az is sok-sok felekezetre oszlik. A Szent Sír-bazilika ezért négyzetméternyi pontossággal fel van osztva 2006 óta a hat keresztény egyház között (görög ortodox, római katolikus, örmény, kopt, szír, etióp). A Születés-bazilika Betlehemben pedig két felekezet között oszlik meg (örmény és görög ortodox). Talán ez a tény is arra utal, hogy közeledni kell egymáshoz és együttműködni minden Krisztus-hívő embernek.

Nagyon elgondolkodtató, egyben megerősítő volt az emberek vallásossága! A muszlimok és a zsidók is, így, kívülről látható módon is, komolyan veszik hitüket, vallási gyakorlataikat.

Még egyszer nagyon köszönöm, hogy lehetővé tettétek számomra ezt az utat, ezt a megerősítő élményt!

Barátsággal:

Cirill atya

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria