Egy évvel ezelőtt indult el Esterházy János boldoggáavatási pere

Külhoni – 2020. március 30., hétfő | 14:54

2019. március 25-én, egy évvel ezelőtt a krakkói érsekség kápolnájában bemutatott ünnepi szentmisével kezdődött meg gróf Esterházy János boldoggáavatási eljárása.

Mátis Károly, a prágai Esterházy János Társulás elnöke így nyilatkozott:

„2019. március 25-én Marek Jędraszewski, a krakkói főegyházmegye érseke elindította Esterházy János boldoggá avatásának perét. Egy év elteltével visszatekinthetünk erre az időszakra, ami nagyon fontos a per összetett folyamatában. A krakkói érsek által létrehozott történészi bizottság feladata – magyar, cseh és szlovák tagokkal – az, hogy összegyűjtse az összes, Esterházy Jánosra vonatkozó adatot, és ami közben nagyon lényeges, hogy megismertesse Esterházy Jánost mint Isten szolgáját és vértanút.

A prágai bejegyzésű Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért célja az, hogy hozzájáruljon ehhez a folyamathoz – Esterházy János emlékének és a máig érvényes hagyatékának ápolásához – olyan összefogással, amely nemcsak politikai, hanem lelki és emberi értelemben is megvalósítható a mai nehéz helyzetben is.”

Gróf Esterházy János konzervatív humanista–keresztény álláspontjának köszönhetően soha nem tért le a humánus erkölcs és az azon alapuló törvényesség útjáról. Az általa vezetett párt nemzetiségtől és ideológiai meggyőződéstől függetlenül az antifasiszta beállítottságú személyek menedékévé és támaszává vált. Nem kis része volt Esterházynak abban is, hogy a szlovákiai magyarok nem vettek részt semmilyen zsidóellenes akcióban. Ő és családja is rejtegetett zsidókat és cseheket, és segítettek nekik kijutni Magyarországra és azon keresztül más biztonságosabb országokba is.

Az Esterházy János életművét és sorsát ismerők a (cseh)szlovákiai magyar kisebbség mártírjának tekintik őt, olyan személynek, aki egy embertelen korban a megbékélésért munkálkodott, és aki elkövetett hibákat is, de képes volt tanulni belőlük, és tiszta lelkiismerettel maradt a posztján és vált egy igazságtalan és kegyetlen rendszer áldozatává – sok más sorstársához hasonlóan.

Életének és művének előítéletektől mentes tanulmányozása ma is segítségünkre lehet a másik ember vagy egy másik nép jobb megértésében.

Szöveg: Kláris Gyöngyi, az Esterházy János Társulás elnökségi tagja

Fotó: Fajd János

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria