Egy olasz üzletember cserkészcsapatot alapított és Gianna Beretta Molla emlékét ápolja hazánkban

Nézőpont – 2022. október 21., péntek | 16:42

Carlo Volpe évek óta Magyarországon él feleségével és gyermekeivel, az Óvártej Zrt. igazgatója. Emellett szervezi Mosonmagyaróváron a cserkészetet, október közepén pedig emlékhetet szervezett a Győri Egyházmegyében Gianna Beretta Molla születésének 100. évfordulójára.

– Hogyan került Magyarországra?

– Szicíliából származom, a diploma megszerzése után Milánóban dolgoztam, de szerettem volna külföldre menni. Egy olasz vállalkozó felvett egy magyarországi munkára, itt maradtam. Lassan 18 éve élek Magyarországon. Különböző helyeken dolgoztam, végül Mosonmagyaróvárra kerültem az Óvártej Zrt. olasz vezetőjeként, itt kezdtem megtanulni magyarul, itt élek a feleségemmel és a gyermekeimmel.

– A munkája mellett számos az Egyházhoz kapcsolódó tevékenységet folytat. Melyek ezek?

– Cserkészként nevelkedtem Olaszországban, gyerekként Szicíliában, és az egyetem alatt Milánóban. A cserkészek célja, hogy jó állampolgárokat neveljenek, akik a társadalom javát szolgálják. Mivel én katolikus cserkészegyesület tagja voltam, nemcsak az volt fontos, hogy hasznos állampolgárok legyünk, hanem tevékeny keresztény hívő emberré is neveltek minket.

Amikor Budapesten éltem, a kapucinusoknál az olasz misén kántorkodtam, mert nem volt más ember a feladatra. Összefogtunk barátokkal egy többszólamú kórust, voltak benne olaszok, magyarok és mások is, sőt, katolikusokon kívül egyszer énekelt benne református, evangélikus, buddhista és ateista is. A kis közösségben nem akadt más a feladatra. Amikor Mosonmagyaróvárra érkeztem, beszélgettem a plébánossal, aki szintén akkor jött a városba Rómából. Az első évben a ministránsokkal kezdtem foglalkozni, majd elkezdtünk azon is gondolkodni, hogy a liturgián kívül mit szervezhetnénk a gyerekeknek, mert nem volt élénk plébániai élet. Kezdtük azzal, hogy vasárnaponként teáztunk a gyerekes családokkal, majd valaki felvetette, szervezzünk valamit a nagyobb gyerekeknek. Ekkor elmeséltem, hogy én 12 éves koromban cserkészkedtem. Kérdezgettek, meséltem, megkértek, hogy csináljam meg itt is.

– Hogyan kezdődött a cserkészet Mosonmagyaróváron?

– Elkezdtem keresgélni, és láttam, hogy Pozsonyban van egy katolikus cserkészcsapat, az Európai Cserkészszövetség tagja, akiket Olaszországból már ismertem. Tudtam, hogy nekem ez a fajta cserkészet tetszik. Hiszen sokféle cserkészet van, az alapok hasonlóak, de vannak különbségek az egyesületek között. Egyszer egy nagyszombati csapat három napra Mosonmagyaróvárra érkezett, és három fiút meghívtunk hozzájuk, énekeltünk, játszottunk, főztünk, imádkoztunk velük, és utána az óvári fiúk kérdezték, mikor találkozunk legközelebb. Így indult a csapat 2017 februárjában. Nyári táborokban voltunk szlovákokkal, lengyelekkel, olaszokkal, lengyelekkel együtt, elkezdett szerveződni a lányok csoportja is. De aztán jött a covid, ami nem segített… Mikor a legnagyobb fiam 7-8 éves lett, elkezdtük az ő korosztályában csoportot szervezni, a farkaskölyköket (8–11 év közötti korosztály), most ők a legnagyobb létszámú csoportunk. Idén a három legidősebb farkaskölyök átment a következő korosztályba, elindítottuk a felfedezőrajt a 12–16 éveseknek. Folyamatosan toborzunk, idén indítottuk el a katicabogarak csoportját 8–11 éves lányoknak. Nemrég csatlakozott három 17 éves lány is, szép lassan gyarapodik a cserkészet Mosonmagyaróváron.

– Miért éppen Beretta Molla Szent Johannát választották névadójuknak?

– A szövetségünkben minden csapat egy-egy szent nevét kapja. Gianna Beretta Molla fontos volt számomra. Milánóban éltem, amikor szentté avatták, másfél évig minden sarkon róla beszéltek, nagyon megszerettem. Úgy éreztem, jó példa lehet a fiatalok számára is, mert nem egy középkori remete, akinek a példáját nehéz a mindennapi életben követni. Ő olyan szent volt, aki szeretett sportolni, síelni, gyerekeket nevelt, mindig segített az egyházközségében, foglalkozott kislányokkal az Actio Catholicában, orvos volt, fontos volt számára mások szolgálata, ami a cserkészpedagógia egyik pillére.

– Miért Beretta Molla Szent Johannának szentelték ezt a programsorozatot?

– Idén van születésének 100. évfordulója, ennek kapcsán gondoltuk, hogy népszerűsíteni lehetne az alakját, életpéldáját, és a cserkészcsapatunkat is jobban megismerhetik az érdeklődők. Olvastam a Magyar Kuríron, hogy Nyíregyházán létrehoztak egy vándorkiállítást Gianna Beretta Molláról. Ha vándorkiállítás, Mosonmagyaróvárra is elvándorolhat – gondoltam. Lefordították magyarra a Szerelmes levelek című könyvet, amelyet Budapesten be is mutattak, miért ne mutathatnák be Mosonmagyaróváron is? Kérdeztem Szent Johanna fiától, tanúságot tenne-e édesanyjáról, és igent mondott, a kiállítás megnyitójára sikerült meghívnunk őt is. Nyáron egyszer meghallgattam Csókay András előadását: ő is orvos, tanúságot tesz Krisztusról a mindennapi életünkben, életvédelemről… Az előadás végén meghívtam Mosonmagyaróvárra, és igent mondott, szívesen jött, ráadásul a családja révén mosoni származású. Megszerveztük az egész heti programot, és megkértük Veres András püspököt, mondjon egy misét. Nagyon tetszett neki az ötlet, a programsorozat, és azt szerette volna, hogy az egész egyházmegye ünnepe legyen, ezért a győri székesegyházban mutatta be a misét. Szép homíliát mondott, és utána kinyitotta számunkra a kertjét, ott ettünk, játszottunk, megáldotta a gyerekeket, fiatalokat.

– Milyen terveik vannak a közeli és távolabbi jövőre?

– Szeretnénk megerősíteni a cserkészcsapatunkat, újabb tagokat toborozni minden korosztályban, a lányok között is. Keresünk fiatal segédvezetőket, mert jobban működik a cserkészpedagógia, ha fiatalok foglalkoznak a gyerekekkel, a fiatalokkal. Ha valaki az országban szeretne csapatot indítani, arra is nyitottak vagyunk.

– Mi a különbség a magyar cserkészszövetség és az európai között?

– Különbségekről nem szívesen beszélek. Egy angol tábornok alapította a nemzetközi cserkészetet, hogy a békére nevelje az állampolgárokat. Gyorsan terjedt az egész világon, kisebb-nagyobb változtatásokkal működik mindenütt. Mi ragaszkodunk az alapokhoz: három korosztály van 8 és 21 éves kor között, nem a magyar iskolarendszerhez igazodva. Nem koedukált, külön vannak a fiúk és a lányok, mert azt látjuk, hogy az iskolában úgyis együtt vannak, itt szívesen töltik egymással az időt külön fiús és lányos dolgokkal.

Katolikus egyesület vagyunk, Krisztus-hívők Szentszék által jóváhagyott nemzetközi magántársulata. A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma alá csak két cserkészszövetség tartozik, az egyik a miénk. Szövetszégi szinten létezhetnek nem katolikus egyesületek is, Németországban van például evangélikus egyesületünk is. A cserkészet nevelési kiegészítés, az otthon kapott nevelést egészítjük ki, de nem változtatjuk meg. A mi egyesületünkben csak katolikusok vannak, katolikus nevelést nyújtunk, de nyitottak vagyunk, van olyan tagunk, aki nincs megkeresztelve, ha fogadalmat akar tenni, akkor előtte megkeresztelkedik. Az egyesületek nemzetközi szinten szoros kapcsolatot ápolnak egymással, közös a módszertanuk, az egyenruhájuk. Néhány éve 4500 fiatal ment Rómába zarándokútra az egész világon jelen lévő szövetségünkből, találkoztak a pápával is. Jelenleg szövetségünknek 70 ezer tagja van 26 országban. Magyarország körül Ausztriában, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában vannak az Európai Cserkészszövetségnek tagjai, és folyamatban van egy horvát és egy szlovén egyesület tagsági kérelme.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita; Kerekes István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria