A hagyományos adventi udvari programok az Egyházmegyei Látogatóközpontban kezdődtek egy különleges zenei alkalom keretében. Sokan voltak kíváncsiak a Hangoló Kreatív Zenei Műhely adventi koncertjére, hogy Kamarás Emesével téli meséket szőjenek, játsszanak, fessenek, és sok szép klasszikus zenei darabot hallgassanak kiváló zenészek előadásában. A közös karácsonyi ének sem maradt el.
A püspöki palota gyönyörűen feldíszített udvarán, a karácsonyi faházakban megnyílt a kézművesvásár a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében, és helyet kaptak a jótékonysági gyűjtések is a Karitász és a Gyermekvédelmi Központ sátrában.
A kisgyermekes családok örömére az udvarban a megszokott módon felállították a játéksarkot és a karácsonyt idéző játékudvart, valamint a szelfisátrat. Nem maradt el az életnagyságú betlehem felállítása sem.
Ebben az évben is van adventi imafüzet, szép karácsonyváró képes kártyák, szentírási idézetekkel. A püspökség udvarán felállított színpadon az első gyertyagyújtást a Tatabányai Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola diákjai ünnepváró műsorral vezették fel.
Ugrits Tamás pasztorális helynök, püspöki irodaigazgató, az udvar szervezője felolvasta az első adventi vasárnap evangéliumát. Majd arra hívta fel a figyelmet, a karácsony üzenete az, hogy
Isten elküldte Fiát a földre, hogy megváltson minket, ám nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk időre, hogy felkészüljünk ennek elfogadására. Életünk, családunk Istenhez tartozik, Isten szeretete tartja össze, a vele való élő kapcsolat teszi igazán széppé, igazán békességessé, igazán jóvá"
– hangsúlyozta adventi gondolataiban Ugrits Tamás atya, aki egy példázatot is elmondott az adventi udvarban együtt ünneplő közösségnek.
„Egy vándor közeledett egy épülő város felé. Hatalmas kőfejtőn át vezetett az útja. Azt látta, hogy a munkások izzadtan, kőporos, keserű arccal dolgoznak. Odament az egyikhez, és megkérdezte: »Mit csinálsz?« Az ezt felelte: »Nem látod? Követ török.« A vándor odament egy másikhoz, és azt is megkérdezte: »Mit csinálsz?« Az is mérgesen felelt: »Pénzt keresek, hogy eltarthassam a családomat.« A vándor ment tovább, és végül meglátott valakit, aki szemmel láthatóan nagy kedvvel, örömmel dolgozott. Őt is megkérdezte: »Mit csinálsz?« Az ember felegyenesedett, és ragyogó arccal ezt felelte: »Templomot építek.«
Mindnyájan „követ törünk", csak az a kérdés, hogy ebben mit ismerünk fel. Fel tudjuk-e fedezni, hogy ez nem pusztán fáradság, nem pusztán pénzkeresés, hanem lehet templom építése is, ahol helyet kap az Isten?
Helyet a szívünkben, családunk körében” – tette hozzá a pasztorális helynök.
Az adventi udvar első gyertyagyújtásának zárásaként Ugrits Tamás helynök megáldotta a családok koszorúját és a püspökség ajándékát, a családok adventi gyertyáját.
Végül meghívta a város polgárait az adventi hétvégeken és advent utolsó hetében mindennap nyitva tartó udvar programjaira.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata
Fotó: Berta Gábor
Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria