Elhunyt főpásztorokért imádkoztak az egri bazilikában

Hazai – 2025. november 3., hétfő | 11:08

Mindenszentek előestéjén, október 31-én főpásztori szentmisében emlékeztek meg az elhunyt főpásztorokról az egri bazilikában. Ternyák Csaba érsek szentbeszédében rámutatott: mindenszentek ünnepe és halottak napja minden esztendőben alkalom, hogy imádkozzunk elhunyt szeretteinkért, és emlékezzünk rájuk.

„Nagy reménység él bennünk, hogy ő, aki az isteni irgalmasság lelkes apostola volt itt a földön, ennek az irgalomnak kiesdője lesz majd a mennyben” – fogalmazott Ternyák Csaba egri érsek szentbeszéde elején. A főpásztor külön megemlékezett Katona István püspök haláláról, akitől november 12-én vesznek végső búcsút.

A temetőkben járva az elmúlásról, a keresztény reményről elmélkedünk, arról a reményről, amelyet „a szentév sajátos módon ajánl figyelmünkbe – mondta homíliájában Ternyák Csaba. – Szent Pál apostol szentleckében elhangzott szavai erről is szólnak: mindenki, aki benne reménykedik, szentté lehet, ahogy szent ő maga is. Csodálatos ígéret ez! Mi is szentek lehetünk, reménykedjünk hát továbbra is bizalommal.”

A szentekről beszélve sokszor csak azokra gondolunk, akiket az Egyház oltárra emelt. Egyházunk történetében azonban mindig voltak és vannak olyanok, akik vérüket ontották Krisztusért, vagy hősies fokban gyakorolták az erényeket – hangsúlyozta az egri érsek. – A Jelenések könyvében János apostol oly hatalmas sereget látott minden nemzetből, hogy meg sem lehetett számlálni.

Ez az üdvözültek serege, akik fehérre mosták köntösüket a Bárány vérében. A vértanú vére lemos minden bűnt, ellenkezést, tisztává tesz. 

Az üdvözültek seregének kórusában ott vannak a névtelen szentek, akik Isten parancsai szerint éltek. Ott vannak elődeink, őseink közöttük.

Bennünket pedig az a remény éltet, hogy megnyílik előttünk életünk végén az a kapu, amelyet Jézus Krisztus nyitott a halál falán.

„Amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk, meglátogatjuk sírjukat, ezzel halottaink számára Krisztus feltámadásának örömhírét hirdetjük, s magunkat is megerősítjük ebben a hitben.

Nem elég Isten létében tenni, a feltámadás hite tesz kereszténnyé bennünket.

A halottak sírján gyújtott gyertya a remény jele, hogy Krisztus feltámadásában mindannyian részesülünk, s a halál után találkozunk. A nyolc boldogság ígérete az igazi boldogság útját mutatja meg nekünk.

Mindenszentek ünnepének legszebb üzenete, hogy meghívást kaptunk arra, hogy szentek legyünk, helyezzük hát minden reményünket Üdvözítőnkbe, aki

annyira szeretett bennünket, hogy meghívott az örök boldogságra”

– zárta tanítását a főpásztor.

Az Egri Főegyházmegye főpásztorai a székesegyház altemplomában nyugszanak.

Szöveg: Bérczessy András

Fotó: Federics Róbert/Szent István Televízió

Forrás: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria