A Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek a testvéri szeretet megilletődésével tudatják, hogy Körtvélyessy M. Simplicia nővér életének 94., szent hivatásának 77. évében az Isteni Jegyes hívására az atyai házba költözött 2016. január 13-án.
Temetése 2016. január 15-én, 14 órakor lesz a zárdatemplomban.
Körtvélyessy M. Simplicia 1938-ban, 17 évesen lépett be a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendjébe. A rend feloszlatásakor az erődi plébániára került, ahol Sikolya Bálint plébános mellett vezette a háztartást. Öt év után az idősek otthonába került konyhásként, majd később több mint harminc éven át, élete utolsó szakaszáig szolgált a szatmárnémeti zárdatemplomban.
Interjúkban vallott a nővérek egykori életéről, a bombázások szörnyű élményéről vagy épp Boldog Scheffler Jánosról. Az egyházmegye vértanú püspökével kapcsolatban épp a boldoggá avatást megelőzően volt jó hír okozója, amikor átadta a püspökségnek a Boldog Scheffler János személyes tárgyait tartalmazó, a jilavai börtönből hazakerült bőröndöt. Mindig nyitott, kedves, a szellemi frissességét végig őrző, jó szándékú, vendégszerető, mesélni kész ember volt.
Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
