Elhunyt Sebők Borbála M. Olívia szerzetesnővér

Sebők Borbála M. Olívia nővér alakjáról a bibliai derék asszony juthat eszünkbe a Példabeszédek könyvéből. Sorsa is arra késztette, hogy talpraesett, találékony legyen, aki képes gondoskodni magáról és másokról minden körülmény között. 9 hónapos korában veszítette el édesanyját, mostohája nem foglalkozott vele, a gyermekkel nagymamája és nagynénje törődött. Kalocsán éltek, így a kislány a kalocsai Iskolanővérek óvodájában, illetve iskolájában talált jó nevelőkre.

13 éves korától a szerzetesség gondolatával foglalkozott, ezért az iskola után munkába állt, hogy két kezével megkeresse a szerzetbe lépéshez szükséges kelengyét. Egy alkalommal olvasott egy könyvet a magyarországi női rendekről. Ahol kinyitotta, ott a bal oldalon épp a Kalocsai Iskolanővérekről szóló rész vége, a jobb oldalon pedig a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekről szóló rész eleje szerepelt. Ekkor egy belső hangot hallott, hogy a Kalocsai Iskolanővérek voltak a kezdet, a másik iskolanővér rend lesz a vég. Így lépett be 1941-ben, 18 évesen a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekhez, ahol a szegedi anyaház konyháján tevékenykedett. A háború akkor érte el a várost, mikor Borbála beöltözhetett volna. A főnöknő inkább a jelöltségben tartotta, mert erős fizikumával, rátermettségével alkalmas volt arra, hogy az egész 100 tagú közösség ellátásáról gondoskodjék. Az orosz megszálláskor fiú ruhába öltözve, lovas kocsival szerezte be az élelmet.

1945 augusztusában öltözött be, és vette fel az Olívia nevet. Első fogadalmasként Makó-Újvárosban szolgált, itt érte 1948-ban az iskolák államosítása. Sekrestyéskedett, harangozott, egyéb munkákkal keresett pénzt a munka nélkül maradt közösségnek Makón, Battonyán és Földeákon. Makóról vitték el a máriabesnyői internáló táborba, amikor 1950. június 10-én hajnalban elhurcolták a szerzeteseket. Innen szabadulva sokféle fizikai munkát végzett: Makó-Újvárosban a templom körül, mezőgazdasági munkákban, cukorgyárban, rizsföldön, a szegedi szemináriumban és a jutagyárban. Öt évig a Szegedi Izraelita Hitközség főzőasszonyaként dolgozott. Eközben tartotta a kapcsolatot a Pesten és Debrecenben visszaállított nővérközösséggel. 1962-ben sikerült bevenni őt a pesti rendházba. Úgy tűnt, végre megállapodhat a szerzetesi életben. 1963-ban azonban a kommunisták által megszabott létszámkeret betelt, és Olívia nővér mielőtt letette volna az örökfogadalmat, ismét kívülre került. Kalocsán eltartási szerződést kötött egy beteg nénivel, az ő házát megörökölve, magához vett négy kalocsai iskolanővért, akikről öregségükben gondoskodott. Egy debreceni lelkigyakorlaton 1982-ben – 41 évvel szerzetbe lépése után – letette az örökfogadalmat, de még Kalocsán maradt 1995-ig. Ekkor beköltözött a pesti házba, ahol 72 évesen beállt a konyhára dolgozni egészen addig, míg egészsége engedte. Nyaranta hosszabb időt töltött Kalocsán, ilyenkor ismét felébredt benne a hajdani beszerző, és hatalmas szilva-, illetve paprikaszállítmányokkal tért haza Budapestre.

Hősiesen fogadta, hogy utolsó éveiben megnehezült a járása, gyengülni kezdett. Rollátorral, elektromos kocsival minden közösségi programra, imára elment, de többnyire szobájában tartózkodott, mely a szüntelen imádság helyévé alakult. Halála előtt 12 órával, karácsony napján a kórházi ágya körül karácsonyi dalokat énekeltek a fiatal nővérek, és ő hangtalanul velük énekelt.

Hálát adva szép életéért, búcsúznak tőle a Boldogasszony Iskolanővérek és munkatársaik, valamint keresztlánya és családja, rokonok, barátok.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír