Európai szalézi iskolák és szakképző központok képviselőinek találkozója

Kitekintő – 2014. május 15., csütörtök | 10:48

A május 6-án és 7-én Firenzében tartott találkozón Andrásfalvy János, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium pedagógiai igazgató-helyettese és Kőszeghy Balázs, a Szalézi Kft. vezetője képviselte a magyar szalézi iskolákat – írja a szaleziak.hu.

A megbeszéléseket Miguel Angel García, az Ifjúságpasztorációs Részleg tagja, az iskolák és szakképző központok felelőse vezette. A találkozón húsz résztvevő volt jelen, szaléziak és világiak Németországból, Szlovákiából, Spanyolországból, Nagy-Britanniából, Magyarországról, Olaszországból, Máltáról, Ukrajnából és Lengyelországból.

A kétnapos szemináriumon röviden felfrissítették a 2014–2020 időszakra tervezett európai programokat: ez magában foglalta az Erasmus-program előzetes értékelését 2014-től kezdve, a stratégiai partnerség értékelését az oktatásban, a képzést és az ifjúságot érintő kérdéseket és tervezési módszertant. Azt is vizsgálták, hogyan lehet megtalálni a megfelelő jelentkezési lapot, gyakorlati tippeket adtak sikeres projektekre és információkat a javaslatok beadási határidejére. Megosztották a szalézi közösségek és tartományok közvetlen irányítása alatt álló jelenlegi projekteket, új javaslatokkal a lehetséges jövőbeli kezdeményezésekre vonatkozóan is. Bemutatatták a különböző képzési kezdeményezéseket, amelyeket európai szinten terveznek, ami segíthet erős és hatékony európai projektek tervezésére és fejlesztésére, amelyek reagálnak az Európai Bizottság tényleges finanszírozási prioritásaira és a szalézi intézményekben felmerülő valós igényekre.

Magyar Kurír