Fábry Kornél püspök a nagymarosi találkozó szentmiséjén: Építsetek, merjetek, vállaljátok el!

Az esős idő miatt a találkozó a templomban kezdődőtt. Az ország számos egyházmegyéjéből, illetve a határon túlról érkezetteket is külön-külön tapssal köszöntötték a résztvevők, majd Gável Klára és Kunszabó András, a nap házigazdái ismertették a programot.

A Gyermekmarosra érkezők a művelődési házban kaptak helyet, ahol a nap folyamán szentségimádáson, valamint szentmisén is részt vehettek ott.

A napindító dicsőítő ima és Dobszay Benedek OFM, a találkozó egyik fő szervezője köszöntője után Fábry Kornél előadásában arról elmélkedett, mit is jelent: Benne élünk, mozgunk és vagyunk.

„Mi Jézus meghívottjai vagyunk. Ő már mindent megtett, ami az ember üdvözítéséhez kell. Nekünk már csak tovább kell adnunk az örömhírt: igen, valaki már feltámadt a halálból.

A kérdés az: benne vagy? Akarunk ezen az úton továbbmenni és hiteles keresztény életet élni?”

Az előadásról bővebben IDE KATTINTVA lehet olvasni.

A fő előadás után szentségimádás következett közbenjáró imával, a szentmise kezdetéig pedig folyamatosan lehetőség volt gyónásra, lelki beszélgetésre is a templomkertben.

Az ebédszünet után a napot számos választható műhelyfoglalkozás gazdagította. A 99 éves Kerényi Lajos atya, a nagymarosi találkozó életre hívója is ellátogatott a programra; fakultációján buzdító, lelkesítő szavaival mosolyt csalt az arcokra, és napfényt hozott a szürke délutánba.

A program az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség ifiseinek tanúságtételeivel folytatódott.

Petra tizenegy évesen keresztelkedett meg. Felső tagozatos korában rossz szokásokat vett fel, nagyon vágyott a szerelemre, ezek függőjévé vált. Bár senki nem mondat neki, hogy amit tesz, bűn, mégis szégyenérzet, fájdalom volt benne. A hittantanára azt mondta neki, hogy beszélgessen úgy Jézussal, mintha a barátja lenne. „Ez nagyon megérintett és elkezdtem beszélgetni vele. Ő egyre jobban magához húzott és megmutatta nekem, hogy az életem sokkal értékesebb, mint az, amikben eddig kerestem a boldogságomat.” De aztán, megint elkallódott. Kialakult nála egy kényszerbetegség. Éjszakákon át csak sírt, imádkozott, már azt sem tudta, ki ő. Az öngyilkosság gondolata is megérlelődött benne. De Isten végtelen szeretete megtartotta, bele kapaszkodott, tudta, hogy nincs egyedül. „Mindegy, hogy milyen szenvedés van, a Jóisten mindenen átvezet minket. Amikor odaadtam Jézusnak az életemet, nagyon féltem attól, hogy nincs elég bizodalmam benne. De Isten elvezetett a közösségembe, ami megtart, és otthon érzem magam az Egyházban.”

Juli szintén a függőségeiről beszélt: filmsorozatokat nézett, testi kapcsolataiban sem maradt tiszta, sokat ivott, semmiben nem érzett határt. Keresztény családba született, de apukája otthagyta őket, ami nagy űrt hagyott a szívében. Kettős életet élt: meg akart felelni a keresztény elvárásoknak, de a barátainak is. Űrt érzett magában, még akkor is, amikor szerelmes lett, és még magának sem vallotta be, hogy a fiút Isten elé is helyezte. „Úgy imádkoztam: Uram, legyen meg a te akaratod.” De a fiú elhagyta, a függőségei erősödtek, és ekkor rájött, hogy csak Istenben bízhat. Tovább imádkozott, hogy tűnjön el a szívéből a harag, a fájdalom. „A Jóisten meglátogatott, békességet és szeretetet hozott. A szívemben betöltötte az űrt. Teljesen megváltozott az életem. Titeket is erre hívlak, hogy ti is

engedjétek be őt, mondjátok el neki őszintén, mit éreztek. Mert vár minket, és ő azt szeretné hallani, mi van bennük, mi fáj, mi az a része az életünknek, amiben ő még nincs jelen, és válaszolni fog.

A tőle kapott boldogságot és szeretet pedig másokkal is meg fogjátok tudni osztani. Lehetetlennek tűnik a tízparancsolatot betartani, de hívjátok be őt az életetekbe, és vele együtt sikerülni fog.”

Zita 12 évesen találkozott Istennel egy táborban, ahol beszéltek Istenről, valamint közbenjáró ima és dicsőítés is volt. Látta, hogy akik benne vannak az imádságban, boldogok, és Istennel lenni jó dolog – ő is ezt akarta. Felajánlották neki, hogy érte is imádkoznak. Szeretetet, elfogadást tapasztalt Istentől – élete legboldogabb napjaként élte meg. Egy hónappal később elmúlt ez az érzése, de egy év múlva a következő programon ugyanígy megismétlődött. Elgondolkodott: hogyan lehet a gyakorlatban, otthon, a hétköznapokban megtapasztalnia Istent? Hiába imádkozott, nem történt semmi. Aztán egy füzetet kapott a barátnőjétől, és leírta napról napra a gondolatait, az érzéseket, amikért imádkozott. Később, amikor visszaolvasta őket észrevette, hogy azok a dolgok, amiket megfogalmazott imáiban, megvalósultak vagy jobbá váltak az életében. „Azt éreztem, az Istenben nekem biztonságom van és az Istennek akarom adni az időmet és vele akarok lenni. Merjétek ti is »rá pazarolni«, neki adni az időtöket. Az ima kapcsolat, amiben érzések, gondolatok, döntések vannak. Ahogy vagytok és akik vagytok, az egész lényeteket vigyétek Isten elé. Mert, ha benne vagytok, ebből növekedés lesz, megszentel titeket és elvezet hozzá, hogy vele legyetek egy örök életen át.”

A zuhogó eső miatt a 16 órakor kezdődő szentmisét is a templomban mutatták be, amibe a Szent Márton Közösségi Ház termeiben lévők közvetítésen keresztül be tudtak kapcsolódni.

A szentmise elején Dobszay Benedek OFM a jelenlévők közül külön köszöntötte a hatvan évvel ezelőtt pappá szentelt Beer Miklóst nyugalmazott váci megyéspüspököt, valamint az idén hatvanéves Marton Zsolt váci megyéspüspököt. „Mindkettőjüknek sokat köszönhetünk, hiszen az ő egyházmegyéjük ad helyet a találkozónak, és mindig is támogatták a rendezvények megvalósulását. Köszönjük, hogy Kornél atya egész nap velünk volt és bíboros úr helyettesítőjeként vállalta a szentmisét is. Bíboros atyáért imádkozunk, köszönetképpen és hogy mindig fitt maradjon” – fogalmazott Dobszay Benedek, majd ajándékot adott át Fábry Kornélnak. „Ebben nem óriásszivar van, hanem teniszlabdák, mielőtt még valaki másra gondolna – reagált a püspök.
„Köszönöm szépen a meghívást, és

tolmácsolom bíboros atya szeretetteljes üdvözletét; és ő is imádkozik értetek”

– mondta, és köszönetét fejezte ki a nyugalmazott és a jelenlegi váci megyéspüspöknek és a paptestvéreknek a közös szolgálatért.

„Örülök, hogy ilyen sokan együtt vagyunk, és ahogy délelőtt is mondtam: örülök, hogy esik az eső. Mert, ha nem örülök, akkor is esik. És kell az eső. Mi pedig az Jóisten házába jöhettünk be, és jobb az ő házában egy nap, mint máshol ezer. A mai napon vigíliát tartunk, hiszen holnap Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Adjunk ma hálát azért a negyven napért, ami alatt Jézus több mint ötszázötven embernek megjelent, hogy bizonyságot adjon nekik arról, hogy ő él és hogy van folytatása az életünknek – ez pedig ami reményünk. A szentmisét értetek, a ma hetvenéves nagynénémért és a miseszándékaitokért ajánlom fel” – kezdte Fábry Kornél püspök a szentmisét.

Szentbeszédében így fogalmazott: „Azt ünnepeljük, hogy Urunk végleg befejezte földi életét, csak azért, hogy utána is velünk maradjon. És érdekes módon Jézus nem Pilátusnak jelent meg először, hanem a tanítványainak, mert ők tanúi voltak mindannak, amit tett;

a tanúságtevőknek jelent meg. És ha néha úgy érezzük, mintha Isten távol lenne, akkor fel kell tennünk a kérdést: vajon nem azért van ez, mert én nem vagyok tanúságtevő?

Teszek tanúságot az életemmel Jézusról?”

A találkozó témáját három szó határozta meg: benne élünk, mozgunk és vagyunk. A három szó kezdőbetűire – É M V – fűzte fel gondolatait a püspök, kifejtve azt, hogy mi a mi feladatunk most, hogy Jézus a mennybe ment?

„Építsetek!

Építsétek Isten országát. Élő kövekből templommá. Rombolni nagyon könnyű. Látjuk a világban is – lebombázni bármit nagyjából három perc, de újjáépíteni sokkal nehezebb.

Ezért kell nekünk folyamatosan építenünk, mert Isten országának az építése is olyan, mint az árral szembeni evezés. Nem lehet abbahagyni, mert visszacsorgunk. A lelki élet is ilyen, előre kell haladni, Isten országát is építeni kell.

Merjetek! Legyetek bátrak. Merészeknek kell lennünk. Ki kell tudnunk lépni a komfortzónánkból. Hagyd el, ami eddig megszokott volt.

És ha már megkaptuk a küldetésünket, hogy Jézussal építhetünk, merhetünk, akkor vállald el! Mert ki teszi meg helyetted? Ne másra várj!

Lehet, hogy annak az embernek, akivel ma találkozol, neki szól a küldetésed. Hálás vagyok a piros pólósokért, az atyákért, szervezőkért, akik tettek ezért a találkozóért – ők elvállalták a küldetést. Te is építs, merj, és vállald el!

És ezt nem kell egyedül tenni – folytatta a püspök. – Egy másik »É M V« is eszembe jutott: Édesanyánkkal, Máriával vállvetve. Ő velünk van mindig. Mindig kérjük őt, hogy imádkozzon és járjon közben értünk. Ha ő segít nekünk, nem vagyunk egyedül. Édesanyánkkal, Máriával vállvetve tudjuk, merjük építeni az Isten országát.

És ha így teszünk, akkor mindezt vidáman kell tenni, azaz: énekeljetek, mindenkor, világszerte. Mert az Istent dicsőítjük, akármerre megyünk.

Az örömünket kell, hogy megirigyeljék tőlünk. Van-e öröm a szívünkben?

Ahogyan annak idején Snell György püspök atya mondta: lógó orral nem lehet evangéliumot hirdetni. Látszik-e rajtunk az öröm? Ha nem, akkor el kell kérni. Lisieux-i Teréztől »loptam« én is: add nekem a te békédet és a te örömödet! És ez olyan béke és öröm, amit csak ő tud adni, és amit a világ nem tud elvenni.

Úgyhogy legyen bennünk ez a három betű: É M V!

Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Építsetek, merjetek, vállaljátok el! Édesanyánkkal, Máriával vállvetve. Énekelve, mindenkor, világszerte

– foglalta össze homíliáját a püspök.

A könyörgések után Dobszay Benedek hálásan köszönte az eddigi, illetve kérte a további anyagi támogatásokat a következő találkozók megvalósításához.

A szentmise végén pedig – ahogyan Fábry Kornél - ő is köszönetet mondott a zenei szolgálatért, az önkénteseknek, a segítőknek. Május hónap lévén a szentmise záróáldása után a Szűzanyát a Boldogasszony, Anyánk kezdetű énekkel köszöntötték.

A mise végére elállt az eső, így a templom melletti macskaköves téren a fiatalok örömteli közös énekléssel és tánccal zárhatták az élményekben gazdag, lélekemelő találkozót.

Fotó: Tibély Gergő

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír

Magyar Kurír