Fedél nélkülieknek szerveztek kirándulást Ópusztaszerre

Hazai – 2018. december 3., hétfő | 14:28

Megújította a nagy hagyományokkal rendelkező Szolidaritás Éjszakáját a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség, ezúttal, december 1-jén nem a belvárosba invitálták az érintetteket egy tál meleg ételre, hanem elvitték őket kirándulni Ópusztaszerre.

Köllő Sándor atya, a szegedi dóm káplánja a Délmagyar.hu portál kérdésére elmondta, az elmúlt években azt látták, hogy az egy tál meleg étel, sütemény vagy egyéb ajándék már nem vonzó a fedél nélküliek számára, hiszen városszerte több szervezet gondoskodik a rászorulók étkeztetéséről. Az ópusztaszeri kirándulás ötlete onnan jött, hogy nyáron Teréz anya nővérei budapesti hajléktalanokat hoztak Szegedre, akik ellátogattak a dómba is. Első alkalommal nem akartak messzire utazni, ezért is esett a választásuk az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkra, akik támogatták kezdeményezésüket – mondta el Köllő Sándor. Azokat invitálták a vetítéssel és a Feszty-körkép megtekintésével egybekötött programra, akik átmeneti hajléktalanszállón élnek vagy olyan alacsony jövedelemből, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy elutazzanak.

Lengyel András szociális munkás elmondta, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézmény és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az átmeneti szállókon és nappali melegedőkben hirdette meg a kirándulást, és a négy helyről összesen huszonegyen jelentkeztek.

„Nagyon jó kiszakadni a mindennapokból, elgondolkozni kicsit a jövőről ebben a szép környezetben, hiszen a szállón vagy a melegedőn töltjük időnk nagy részét, ami azért kicsit monoton” – mondta el Herédi Tamás. A 62 éves férfi egyébként fiatalkorában már járt Ópusztaszeren, most rácsodálkozott, mennyi minden változott az emlékparkban. Örült a kirándulás lehetőségének Kolompár József is. „Nagyon tetszett a vetítés, de nem a 3D-s megoldás miatt, hanem a tartalma volt érdekes. Roma vagyok, de magyar is egyben, fontos, hogy minél többet tudjunk múltunkról, gyökereinkről” – mondta a férfi.

Forrás és fotó: Délmagyar.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria