Manuel Clemente bíboros, Lisszabon püspöke július 20-án sajtótalálkozón tájékoztatta arról a médiát, hogy a Szentatya többnapos portugáliai útja során találkozni fog az áldozatokkal. Lisszabon segédpüspöke, Americo Aguiar pedig korábban a Reutersnek nyilatkozott arról, hogy az áldozatok védelme érdekében a találkozó helye és ideje nem kerül nyilvánosságra.
Egy vizsgálóbizottság ez évben tárta fel, hogy Portugáliában közel ötezer gyermek vált egyházi személyek szexuális áldozatává az elmúlt hetven évben. Mint ismeretes, Ferenc pápa hivatalba lépése óta többször is nyíltan elítélte az egyházi vezetők által elkövetett szexuális visszaéléseket. Legutóbb a bolíviai elnöknek írt levelében fejezte ki fájdalmát, szégyenét és döbbenetét ez ügyben. 2019-ben a pápa kihirdette a Vos Estis Lux Mundi egyházi törvényt, amely az Egyházon belüli szexuális visszaélésekre irányul; idén pedig kiegészítette és állandóvá tette e cikkelyeket.
A Szentatya a portugáliai rendezvény nagy részén jelen lesz, idejét azonban meg kell osztania a rendezvény programjai és a portugál kormány képviselőivel való találkozók között. Ferenc pápa tervei között szerepel, hogy felkeresse a fatimai kegyhelyet, ahol az előzetesen kiadott programnak megfelelően beteg fiatalokkal imádkozik együtt.
Forrás és fotó: Romkat.ro; Catholic News Agency
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria