A beszélgetés során Dalia Grybauskaitė kifejezte háláját mindazért, amit a litván társadalom a katolikus egyháznak köszönhet, majd a közös kérdésekről esett szó: az európai integrációról; a nemzetek közötti nagyobb szolidaritás szükségességéről, hogy helyt tudjanak állni napjaink nehézségei közepette; a migránskérdésről; a regionális és a nemzetközi szintű béke és biztonság kérdéseiről; az ukrajnai konfliktusról; a közel-keleti helyzetről, különös tekintettel Szíriára és a Szentföldre.
A litván államfő két ajándékot nyújtott át a Szentatyának: az isteni irgalmasság két híres ábrázolását. Az Isteni Irgalmasság kegyképéhez rengeteg zarándok érkezik a világ minden tájáról; a kép eredetijét Eugeniusz Kazimirowski 1934-ben festette. Hogy megvédjék a művet a szovjet megszállás veszélyeitől, Vilniusból, a litván fővárosból elszállították egy távoli kis plébániára. 1986-ban került csak vissza Vilniusba, ahol 1993. szeptember 5-én II. János Pál pápa a litvániai lengyel közösséggel együtt imádkozott előtte.
Az Irgalmasság Anyja-kegykép (Mater Misericordiae) a 17. század óta a vilniusi Hajnal-kapu kápolnájában található, ahol római katolikusok és ortodoxok egyaránt csodatévő képként tisztelik évszázadok óta.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége
Magyar Kurír
(vn)
Kapcsolódó fotógaléria


