Ferenc pápa a chilei püspökökhöz: A küldetés az egész Egyházé, nem csak a papoké

2018. január 17. szerda 19:29

Január 16-án, kedden este, helyi idő szerint negyed hétkor találkozott Ferenc pápa a chilei főpásztorokkal a santiagói székesegyház tágas sekrestyéjében.

Chile 18 milliós lakosságának 13 millió katolikusát ötven püspök kormányozza, akik közül a legidősebbet, Bernardino Piñera Carvallo nyugalmazott püspököt a Szentatya külön köszöntött, utalva arra, hogy jelenleg ő a világ legidősebb főpásztora, immár hatvan éve szolgál püspökként és az 1962-ben kezdődött II. vatikáni zsinat négy ülésszakán is részt vett.

Egy évvel a római ad limina látogatásotok után most én jöttem hozzátok – emlékeztetett a pápa. – A püspök feladata, hogy közel legyen a papjaihoz. Ne szóródjon szét tevékenységében, hanem atyai módon legyen együtt a papjaival: ez kegyelem, Szent Józseftől kell kérni. A püspök atyasága segít a karizmák gyarapodásában, amelyeket a Szentlélek akar kiárasztani a papjaira.

Ferenc pápa utalt az ad limina látogatás során érintett témákra, amelyek közül most az Isten népévé lenni gondolat tudatosítását mélyítette el. A mai világ alapvető társadalmi érzéséből indult ki, melyben az ember árvának érzi magát, mert nem tartozik senkihez sem.

Ez a posztmodern érzés belénk hatolhat, és a papságunkba. Ilyenkor arra kezdünk gondolni, hogy nem tartozunk senkihez sem, közben pedig elfelejtjük, hogy Isten szent népének, az Egyháznak a része vagyunk, ami soha nem lesz megszentelt személyek, papok és püspökök elitje. Annak tudata nélkül, hogy egy nép vagyunk, nem leszünk képesek fenntartani sem az életünket, sem a hivatásunkat – figyelmeztetett a Szentatya. – Ha erről megfeledkezünk, akkor az Egyháztól ránk bízott szolgálat személyes és közösségi jellegét kockáztatjuk és torzítjuk el. Ha hiányzik belőlünk a tudat, hogy Isten népe vagyunk, akkor a missziós dinamizmus legnagyobb kísértésével nézünk szembe, a klerikalizmussal, mely a megkapott hivatás karikatúrája.

A küldetés az egész Egyházé, nem pedig csak a papoké vagy a püspököké, mert ez a felfogás lezárja a látóhatárt és korlátozza a Szentlélek működését. A világiak nem szolgák és nem is alkalmazottak, akik csak szajkózzák a hallottakat – szögezte le pápa, majd a II. vatikáni zsinat Lumen gentium egyháztani dokumentumára hivatkozott: „Az Egyházban az elöljáróknak különösképpen feladata, hogy ki ne oltsák a Lelket, hanem mindent mérlegeljenek, és a jót tartsák meg” (vö LG, 9–14).

Ferenc pápa arra kérte a püspököket, hogy főként a szemináriumokban éberen őrködjenek e nagy kísértés ellen: „Őszintén megvallom, nagyon aggódom a szeminaristák képzése miatt, hogy ők valóban az Isten népe szolgálatában álló pásztorok legyenek, tudással, fegyelemmel, szentséggel, közelséggel, a szeretetszolgálat műveivel és azzal, hogy Isten népének tudják magukat. A szemináriumban arra neveljék őket, hogy készek legyenek szolgálni Isten szent népét. A pap Jézus Krisztusnak a szolgája, aki az igazi főszereplő és a pap őt teszi jelenvalóvá az Isten népében.”

A papképzés egy szekularizált világban végzi szolgálatát és erre tekintettel kell lenni: a papokat készítsék fel a megkülönböztetésre, hogy szétválasszák a konkrét valóságot az elképzelt világtól. Ez olyan missziót jelent, mely testvéri egységben van Isten népével. Közel van hozzá, egészen szorosan és ösztönző lendületet ad a világi híveknek – tette hozzá a Szentatya.

Végül arra kérte a chilei püspököket, hogy merjenek álmodni, kérjék ezt az adományt a Szentlélektől, hogy egy missziós elkötelezettségű és prófétai küldetés jegyében tudják átalakítani az Egyház struktúráit Chile evangelizálása érdekében. „Ne féljünk elhagyni azt, ami eltávolít minket missziós küldetésünktől!” – zárta a püspökökhöz intézett beszédét Ferenc pápa.

* * *

Kedden este a chilei főpásztorokkal való találkozója után a pápa magánlátogatást tett az 1952-ben elhunyt chilei Szent Alberto Hurtado jezsuita emlékét őrző kegyhelyen. A chilei jezsuita rendtartomány mintegy 90 tagja fogadta a Szentatyát, aki a rendház kápolnájában egy időre megállt Szent Alberto Hurtado egyszerű kősírja előtt és imádságba mélyedt. A jezsuiták köszöntése után felkereste az Alberto atya kezdeményezésére felépített Hogar de Cristo elnevezésű, bevándorlókat befogadó központot, ahol találkozott negyven lakóval.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
szuz-maria-az-egyhaz-anyja-kotelezo-emleknapja
Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapja

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünnepelünk az idei évtől.

2018. május 20. vasárnap
erdo-peterrel-unnepeltek-punkosdot-az-esztergomi-bazilikaban
Erdő Péter: Ha Jézus Krisztus felé tartunk, biztosan jó úton járunk

Május 20-án, pünkösdvasárnap Erdő Péter bíboros, prímás, érsek mutatott be ünnepi szentmisét az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban, és kiszolgáltatta a bérmálás szentségét 60 fiatalnak.

2018. május 20. vasárnap