Ferenc pápa előszót írt egy korábbi maffiataggal készült interjúkötethez

„A másikat soha nem szabad a hibájára redukálni”, mert a vétek elkövetése „egy epizód, az élet egy szakasza, nem az egyetlen és végleges helyzet”. Éppen ellenkezőleg, „minden embert szeretettel kell segíteni, hogy túllépjen saját hibáján” – olvasható Ferenc pápa bevezetőjében, melyet a Menjünk át a túlsó partra című könyvhöz, Benito Giorgetta atya Luigi Bonaventurával, az igazságszolgáltatással ma már együttműködő egykori maffiataggal készített interjúkötetéhez írt.

A Youcanprint platformon keresztül közvetlenül a szerző által kiadott 194 oldalas kötet alcíme: Megváltoztatni az életet? Mindannyiunkban benne él a másik part, amelyet el kell érnünk.

A könyvnek a molisei pap és újságíró tevékenysége adott indíttatást. A termoli Szent Timóteus-plébánia vezetője önkéntesként teljesít szolgálatot a larinói börtönben, egyben az Iktus elnevezésű családotthon felelőse, ahol a próbaidőre bocsátott, feltételes szabadlábon lévő vagy szociális munkára ítélt elítélteket helyezik el.

A könyv utószavát Luigi Ciotti atya írta, a Libera egyesület alapítója, amely a maffia visszaélései ellen küzd Olaszország-szerte. A kötet „hozzáadott értéke”, hogy jól összefoglalja Ferenc pápa tanítását, amelyben jelen van Isten irgalmasságának üzenete a fogvatartottak felé, amint azt Benito Giorgetta kifejti.

Róma püspöke mindenekelőtt a „testvéri korrekció” fontosságát hangsúlyozza, mint „a testvér iránti szeretet gesztusát”. Ez

nem azt jelenti, hogy felsőbbrendűnek vagy jobbnak érezzük magunkat, hanem azt, hogy segítünk a másiknak a nehézségek leküzdésében, hogy támaszt nyújtunk a problémája esetén, mert abban a pillanatban gyenge, törékeny, és ha nem állsz mellé, akkor elbukik.

Majd hozzáteszi: „Kijavítani annyit jelent, mint kitartani mellette”: „nem mások bűneit szemrehányni, hanem felebarátként segíteni felülkerekedni rajtuk, együtt haladni a személlyel a gyógyulásáért vagy annak kezdetéért”. Valójában „a másik meg fog gyógyulni, mert érezte a szeretetedet, és nosztalgia ébredt benne, hogy szeressen”. „Ha a másikat meghagyjuk a hibájában anélkül, hogy kijavítanánk, társfelelőssé válunk. Ha nem segítünk neki, az a segítségnyújtás elmulasztásának felel meg”; mint azok esetében, akik közúti balesetek szemtanúi, és megállás nélkül elhaladnak mellettük.

Néha – folytatja elemzését Ferenc pápa – „az ember szinte fél attól, hogy megfertőződik” a gonosztevőtől. Ehelyett inkább „érdeklődni kell iránta, fel kell vállalni őt, és mindent meg kell tenni, hogy megmentsem”. Hogyan? A pápa gyakorlati, konkrét válaszok sorát adja, lelkipásztori stílusának megfelelően. „Először is meg kell adnom neki azt, amire szüksége van. Azonnal. Őszintén kell szeretni őt, majd szenvedni az általa elkövetett bűnök miatt.” Utána pedig „imádkozni kell érte”, mert „az ima Isten kezét helyezi rá, jelenlétünk által atyai gondoskodásának jeleként. A többit a Szentlélek fogja elvégezni.”

A pápa azt sugallja, hogy „meg kell tenni az első lépést”, ugyanis „méltatlan, ha valaki felsőbbrendű hozzáállással tekint a másikra”. Erre konkrét példa az interjúalany, aki „bátor és kockázatos döntésével a remény magjává vált a társadalomban, amelynek tagjait kizárólag a saját ügyei érdeklik, elfeledkezve arról, ami igazán számít. De ez még a maffia csapása által leginkább sújtott területeken is egy elvetett mag. Ahogy minden eső öntözte mag termékennyé válik és kihajt, úgy a maffiatag tanúságtétele is gyökeret verhet azok lelkiismeretében és érzékenységében, akik olyan társadalmat akarnak, ahol helye van a személy jogainak, a törvényességnek és mindenki méltóságának, különösen is a leggyengébbek, a legsérülékenyebbek, a kiselejtezettek és peremre szorultak esetében.”

Ugyanakkor „Bonaventura tanúságtétele egy olyan ember hányattatott életének gazdag bemutatása, aki a maffiától áthatott környezetben bűnös módon cselekedett. Megnyilatkozásai egyben fényt és új életet is jelentenek, mert felhagyott a bántalmazás logikájával és megnyílt egy új látásmód felé.” Ezért Ferenc pápa arra a következtetésre jut, hogy meg lehet, sőt meg kell változni.

Ha nem temetjük el magunkat az elkövetett gonoszság miatt, mindig át lehet menni a túlsó partra, akkor is, ha a hajózás fárasztó és veszélyekkel teli.

Az a fontos, hogy ne érezzük egyedül magunkat, hogy elkísérjenek bennünket. Ahogyan Jézus mondta a tengernél, amikor meghívta a tanítványokat: „Menjünk át a túlsó partra!” Vele együtt, nem egyedül.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír