Ferenc pápa: Gondolunk a szívünk egészségére is?

Ferenc pápa – 2020. január 17., péntek | 15:04

Nemcsak a test, hanem a lélek betegségeit is föl kell ismernünk és meg kell gyógyítanunk. Ehhez be kell látnunk bűneinket, és bocsánatot kell kérnünk Istentől – erről elmélkedett a pápa január 17-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Márk evangéliumának erre a napra vonatkozó szakasza (Mk 2,1–12) a béna meggyógyításának történetét mondja el. Jézus köré nagy tömeg gyűlik össze Kafarnaumban. Odavisznek hozzá egy bénát, hogy gyógyítsa meg, de a sok ember miatt nem férnek hozzá, ezért kibontják a tetőt, és a nyíláson át engedik le a hordágyat. Mindenki azt reméli, hogy Jézus meggyógyítja a bénát, de ő mindenkit meglep, amikor így szól hozzá: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Csak ezután mondja neki, hogy álljon föl, fogja az ágyát, és menjen haza.

A Szentatya rámutatott: Jézus szavain keresztül bepillanthatunk a lényegbe. Ő Isten embere; meggyógyítja az embert, de nem gyógyító. Tanít, de nem tanító, több annál, ezért ránéz a bénára, és így szól: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” A testi gyógyulás ajándék, a fizikai egészség ajándék, amit meg kell őriznünk. De az Úr azt tanítja nekünk, hogy a szív egészségére, a lelki egészségre is vigyáznunk kell.

Jézus a lényegre tapint a síró, bűnös asszony esetében is, amikor azt mondja neki: „Bocsánatot nyertek bűneid.” A többiek megbotránkoznak, amikor Jézus a lényegre tér, megbotránkoznak, mert abban prófécia, erő van – magyarázta a pápa. – „Menj, és ne vétkezz többé” – mondja Jézus az embernek, aki soha nem ér el a vízhez, hogy meggyógyuljon. A szamaritánus asszonytól, aki sokat kérdezősködik – kicsit a teológusnő szerepét játssza –, a férje felől érdeklődik. Jézus az élet lényegére tapint, és a lényeg az Istennel való kapcsolatunk. Mi pedig hányszor elfeledkezünk erről, mintha félnénk éppen oda menni, ahol találkozhatunk az Úrral, Istennel. Annyit teszünk testi egészségünkért, tanácsokat adunk egymásnak az orvosokkal és a gyógyszerekkel kapcsolatban... ez jó dolog, de gondolunk a szívünk egészségére is?

Jézusnak ezek a szavai talán segíthetnek nekünk: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Szoktunk a bűnbocsánat gyógyírjára gondolni? Föltesszük-e magunknak a kérdést: Bocsánatot kell-e kérnem valamiért Istentől? Igen, persze, általánosságban mind bűnösök vagyunk, mondjuk, és így a dolog felhígul, erejét veszti, elveszíti azt a prófétai erőt, ahogyan Jézus a lényegre tapint. Ma pedig Jézus azt mondja mindannyiunknak: „Meg akarom bocsátani a bűneidet” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Az is lehet, hogy valaki nem talál meggyónni való bűnt magában, mert nem tudatosul benne a bűn, a konkrét bűn, a bűnök, a lélek betegségei, amelyeket gyógyítani kell, és amelyekre az orvosság a megbocsátás. Jézus egyszerű dolgot tanít nekünk, amikor a lényegre tapint. A lényeg az egészség, a test és a lélek egészsége. Vigyázzunk a testünk egészségére, de a lélekére is. És menjünk el ahhoz a doktorhoz, aki meg tud gyógyítani minket, aki meg tudja bocsátani bűneinket. Jézus ezért jött el, ezért adta az életét – tanította péntek reggeli homíliájában a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria