Ferenc pápa imádkozik az afrikai árvizek áldozataiért

2019. március 20., szerda | 17:59

A március 20-i általános kihallgatás végén a Szentatya lelki közelségét fejezte ki Mozambik, Zimbabwe és Malawi lakosságának. Az afrikai országokat az Idai ciklon okozta árvizek sújtják, eddig több mint kétszáz halálos áldozata van a természeti katasztrófának, és ez a szám emelkedik.

A pápa fájdalommal beszélt a délkelet-afrikai régióról, amelynek területén a ciklon pusztít. „Ezekben a napokban Mozambik, Zimbabwe és Malawi különböző részeiben gyászt és pusztítást eredményeztek az árvizek. Ezeknek a kedves népeknek fájdalmamat és lelki közelségemet fejezem ki. Az áldozatokat és családjaikat Isten irgalmasságába ajánlom. Vigaszt és támogatást kérek Istentől mindazoknak, akiket sújt ez a természeti katasztrófa” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyhetes intenzív esőzés házakat és középületeket is romba döntött, valamint a legfontosabb összekötő utakban is kárt tett. Eddig kétszáz halálos áldozatot azonosítottak, de a becslések szerint ezerre is tehető azok száma, akik életüket vesztették. Százezreket telepítettek ki. A segítségnyújtásban részt vesznek a három afrikai ország helyi Caritas-szervezetei: elsősegélycsomagokat osztanak szét és igyekeznek megelőzni a járványok kialakulását és terjedését. „Nehéz a munkánk, de megteszünk minden lehetségest és nem hagyjuk abba, amíg a helyzet nem normalizálódik” – nyilatkozta Fabrizio Cavalletti, az olasz Caritas afrikai irodájának vezetője a Vatikáni Rádiónak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
sebhellyel-az-arcunkon-megis-szerethetoen-gyermekvedelemrol-katolikus-szemmel
Sebhellyel az arcunkon, mégis szerethetően – A gyermekvédelemről katolikus szemmel

„Gyermekeink védelmében” címmel szervezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) és a Jézus Társasága Magyar Rendtartománya által működtetett Ignáci Pedagógiai Műhely gyermekvédelmi konferenciát május 24-én Budapesten.

18:39
eletunk-egyetlen-celja-odaadni-onmagunkat-istennek-rank-bizottakert-apor-vilmos-unnep-gyorben
Életünk egyetlen célja odaadni önmagunkat Istennek a ránk bízottakért – Apor Vilmos-ünnep Győrben

Május 23-án Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét Boldog Apor Vilmos püspök emlékére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, Veres András győri megyéspüspök koncelebrálásával és a Győri Egyházmegye papságának részvételével.

13:26