Ferenc pápa imádkozik a Burkina Fasó-i katolikus templom ellen elkövetett terrortámadás áldozataiért

2019. május 13., hétfő | 17:16

Ferenc pápa Twitter-üzenetben fejezte ki fájdalmát, hogy iszlamisták május 12-én ismét terrortámadást hajtottak végre Burkina Fasóban, ezúttal egy katolikus templom ellen. Megölték a plébánost és öt hívőt, majd fölgyújtották az épületet.

A Szentszék ideiglenes szóvivője, Alessandro Gisotti bejegyzést tett közzé a Twitteren: „A Szentatya fájdalommal értesült a hírről, hogy a Burkina Fasó-i Dablóban megtámadtak egy templomot. Imádkozik az áldozatokért, hozzátartozóikért és az ország egész keresztény közösségéért.”

Az egyházmegye püspöke, Théophile Nare nyilatkozott a támadásról a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy a térségben nagyon gyenge a közbiztonság, de ilyen mértékű erőszakos támadás eddig nem érte a keresztény közösséget. A terroristák motoron érkeztek, körülvették a templomot, és elkezdték fenyegetni az embereket. Kitört a pánik; aki tudott, elmenekült. Az idősek nem tudtak elfutni, ezért ott maradtak, nekik és a nőknek megparancsolták, hogy ne mozduljanak. Siméon atya, a plébános megpróbált a sekrestyén keresztül elmenekülni, de a támadók észrevették és lelőtték. Aztán visszamentek a templomba, megmotozták az embereket, elvették mindenkitől a mobiltelefonját. Néhány embert lefektettek a földre, és ötöt közülük lelőttek. Aztán felgyújtották a templomot, elmentek a falu kórházába, ott is fölgyújtottak néhány épületet, majd a hívek motorkerékpárjait is elvitték, azzal menekültek el – mondta el a püspök.

A kormány közleménye szerint egyértelműen vallási indíttatású, a keresztény közösség elleni támadás történt. Néhány héten belül ez a második támadás az országban, amely a keresztényeket éri: április végén öten haltak meg, miután fegyveresek lövöldöztek Sirgadji város egyik protestáns templomában.

Mindkét támadás az ország északi részén történt, ahol egyre nagyobb a befolyása a Maliban és Burkina Fasóban aktív iszlamista Ansarul militáns csoportnak, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet szaharai alakulatának. Az erőszak 2015 óta sújtja különösen az országot, ahol a lakosság több mint fele muszlim, a keresztények aránya pedig harminc százalék.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
-ne-borongjunk-regi-dicsosegunkon-hanem-most-akarjunk-megterni-papi-zarandoklat-mariagyudon
„Ne borongjunk a »régi dicsőségünkön«, hanem most akarjunk megtérni” – Papi zarándoklat Máriagyűdön

Május 21-én búcsún vett részt a Pécsi Egyházmegye papsága Máriagyűdön. Udvardy György megyéspüspök meghívására Varga László kaposvári főpásztor tartott előadást.

16:19
ferenc-papa-hogy-imadkozni-tudjunk-egyugyuve-kell-valnunk
Ferenc pápa: Hogy imádkozni tudjunk, együgyűvé kell válnunk!

Május 22-én a Szentatya befejezte a Miatyánknak szentelt katekézissorozatát. Figyelmeztetett, hogy állandóan ápolnunk kell az imádság szellemét, és minden élethelyzetben kapcsolatban maradhatunk az Atyával, ha engedjük, hogy a Lélek imádkozzon bennünk.

2019. május 22., szerda