Ferenc pápa a latin-amerikai püspökökhöz: Örömmel és szenvedéllyel szolgáljátok a kontinenst!

Ferenc pápa – 2017. szeptember 8., péntek | 19:35

A Szentatya szeptember 7-én, csütörtökön délután a bogotái nunciatúrán fogadta a Latin-amerikai és Karib-tengeri Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) vezetőbizottságának 62 tagját: öt elnökségi tagot, 35 püspököt és 22 püspökkari főtitkárt.

A Szentatya beszédében utalt arra, amit négy évvel ezelőtt mondott Rio de Janeiróban az aparecidai kegyhely pasztorális örökségéről és arról a módszerről, amely a helyi egyházak részvételére épül a kontinentális misszióban. Ennek lényege, hogy erőfeszítést tesznek arra, hogy a jézusi küldetést helyezzék az Egyház szívébe. A pápa arra biztatott, hogy az erre irányuló erőfeszítés váljon az intézmények hatékonyságának, a szolgálat termékenységének mércéjévé. Öröm nélkül ugyanis nem vonzunk magunkhoz senkit.

Ferenc pápa emellett felidézte riói beszédéből azt is, hogy mik a mai korszak kísértései: az evangéliumi üzenet ideologizálása, az egyházi funkcionalizmus és a klerikalizmus, valamint az az elterjedt jelenség, hogy képtelenek vagyunk az ember szívéhez szólni. A Szentatya kiemelte a missziós apostolkodás fontosságát, amely folyamatosan kilép önmagából Jézussal az embertársak felé, Krisztus eszközeivel, a közelséggel és a találkozással.

Az Egyház hitének örökségét meg kell őrizni, és fel kell használni ezt a gazdagságot. Meg kell szilárdítani a kapcsolatot Istennel, hogy újra ráleljünk a latin-amerikai misszió lényegére, amely nem más, mint az egység újra megtalálása – mutatt rá a pápa. – Le kell győzni a törvénytudók „bizáncizmusát”, és el kell indulni az emberek felé, mint Jézus, aki útközben találkozik másokkal, a találkozáskor közelebb lép, majd beszédbe elegyedik, amikor beszél, megérinti erejével a másik embert, meggyógyítja és üdvözíti.

Ferenc pápa óvott a „szétszóródástól”, amely ma a kontinenst jellemzi, és kérte az Egyházat, hogy ne úgy legyen jelen Latin-Amerikában, mint akinek kezében van a bőröndje, és készen áll arra, hogy tovább induljon, miután kirabolta azt a földet, mint ahogy hosszú időn keresztül ezt tették a gyarmatosítók. Az Egyház tartsa tiszteletben a kontinens sokszínű arcát, és Jézushoz hasonlóan találjon olyan képeket, amelyek megérintik és bevonják a latin-amerikai mély lelket és szívet.

A remény hiányának problémája kapcsán a Szentatya arra buzdította a CELAM vezetőit, hogy éberen őrködjenek a remény megvalósítása felett. A statisztikák és a hírek ellenére, amelyek szerint a fiatalok a kábítószer és az erőszak áldozataivá válnak, fektessenek időt és erőforrásokat nevelési programokba, nyissanak olyan konkrét helyeket, amelyek utat kínálnak számukra, hogy eljussanak Istenhez.

A latin-amerikai nőkről nagy elismeréssel szólt a pápa, a „jóság kézművesei”-nek nevezte őket, akik fellobbantják újra és újra a hit lángját, megőrzik a mesztic lelkiséget. Nem szabad őket az ellenálló klerikalizmus rabszolgáivá alacsonyítani. Ők ugyanis a latin-amerikai Egyház főszereplői. Ferenc pápa szerint a klerikalizmus a kontinens világi híveit „infantilissá” teheti. Hozzátette: bár történt már néhány lépés ennek felszámolására, továbbra is nagy kihívást jelent egy keresztény laikátus megteremtése, amely meghatározóvá válhat a politikában, hozzájárulva a jóléthez, az igazságossághoz, a békéhez az adott országokban.

Latin-Amerikában a remény a világi hívek szívén, elméjén és kezén keresztül valósul meg. Ha szolgálni akarunk mint CELAM, akkor azt szenvedéllyel kell tennünk – nyomatékosította a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria