Ferenc pápa a Papi Kongregáció konferenciáján: A jó pap nem rideg, szereti az embereket

A konferencián részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye frissen beiktatott megyéspüspöke és Berán Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiatanára. A tanácskozás két zsinati dokumentumra összpontosított: az Optatam Totius és a Presbyterium ordinis kezdetű, 50 évvel ezelőtt közzétett dokumentumokra.

Ferenc pápa előre megírt beszédét sokszor megszakítva, nagyon személyes hangvételű gondolatokkal fordult a jelenlevőkhöz. Attól a pillanattól kezdve, hogy a jó hírt hirdeti, a pap az evangéliumi öröm képmása – mondta. A funkcionárius póza, aki az emberektől elkülönül, privát területeket keres magának, vagy a szomorú, megoldatlan gondokról árulkodó arc nem képezheti Isten szolgájának kelléktárát. A papi hivatás megértéséhez figyelembe kell venni a tényt, hogy a papok az emberek közül választódnak ki, az emberek érdekében működnek, köztük élnek. A pap elsajátítja környezete értékeit, magába szívja a nép spiritualitását és hozzászokik a kapcsolatokhoz. A papoknak is van történetük, nem csak váratlanul feltűnnek a székesegyházban szentelésük napján. Úgy nem lehet papnak lenni, ha azt hisszük, hogy laboratóriumban formálódunk. Nem, a formálódás a családban kezdődik a hit hagyományával és a család minden élményével – mutatott rá a pápa.

A jó pap elsősorban egy közösség gyermeke, kezdve a családtól, ami a hivatásgondozás elsődleges központja. Emellett megvan a maga embersége. Alapvető fontosságú, hogy a papok tanuljanak meg uralkodni korlátaikon, és bontakoztassák ki tehetségüket. A pap legyen békés, tudjon nyugalmat sugározni maga körül a nehéz pillanatokban is, közvetítve az Úrral való kapcsolat szépségét. Az nem normális, ha egy pap gyakran szomorú, ideges vagy kemény természetű. Ez nem tesz jót se a papnak, se népének. Ne a hívek fizessék meg a papok neurózisát… Ne ostorozzák a híveket, álljanak lélekben közel hozzájuk – kérte a pápa.

Egy pap nem veszítheti el gyökereit, mindig a nép embere marad, akinek szolgálatában áll. Tudatában kell lenni, hogy a népből származik – mondta. Hozzátette: fontos, hogy a papoknak legyen tekintélyük, de ne legyenek tekintélyelvűek, legyenek szilárdak, de ne legyenek kemények, legyenek örömteliek, de ne felszínesek, tehát pásztorok és ne funkcionáriusok. Majd őszintén megvallotta: Félek attól, nehogy rideggé váljak. A rideg papok marnak. A szolga az Úr nélkül rideggé válik, és ez veszélyt jelent Isten népe számára.

A pap küldetésének megélése során nem viselkedhet úgy, mint egy pasztorációs vagy evangelizációs szakember, aki megérkezik, elvégzi, amit kell, majd elmegy és éli saját életét. Váljunk pappá azért, hogy a nép között éljünk. Az alapvető feladat tehát a közelség. A püspökök arra kaptak meghívást, hogy álljanak közel papjaikhoz egyházmegyéjükben. Vannak püspökök, akik eltávolodnak papjaiktól. Figyelmeztette őket, hogy a trentói zsinat rendelkezése, amely a püspököket a székhelyükön való tartózkodásra kötelezi, még érvényben van. Ha nem akarsz az egyházmegyédben maradni, mondj le, és járd a világot egy másik, ugyancsak jó apostolkodást végezve. De ha egyházmegyéd püspökének érzed magad, akkor légy székhelyeden! Közelség és a székhelyen maradás, ez a két dolog fontos – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A gyónás kérdésében a Szentatya irgalmasságra kérte a papokat: adjanak áldást, ha a feloldozás nem lehetséges. A jövőbeli papokat tekintve éberségre intett a szemináriumi képzésben. Felidézte egy 1972-ben történt emlékét, amikor novíciusmesterként elvitte egy pszichiáterhez néhány diákjának a személyiségtesztjét. A doktornő rámutatott, hogy néhányuk nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel egy jó papnak bírnia kell. A pszichikailag törékeny emberek tudat alatt biztonságot keresnek az „erős intézményekben”, ilyen lehet a papság túl a rendőrség vagy a hadsereg.

Végül Ferenc pápa összegezte: három tulajdonsággal kell mindig tanúságot tennie a papnak az emberek között: közelség, irgalmasság, szerető tekintet. A papnak nem lehet saját tere, mert mindig az Úrral vagy a néppel van. „Azokra a papokra gondolok, akiket ismertem abból az időből, amikor nem volt még üzenetrögzítő, akik úgy aludtak, hogy telefonjuk mellettük volt az éjjeliszekrényen, és ha az emberek bármikor telefonáltak, felkeltek és feladták a betegek kenetét; senki sem halt meg a szentségek nélkül. Pihenésük idején sem volt saját terük. Ez az apostoli lelkesedés” – nyomatékosította Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír