Ferenc pápa a püspöki tanácskozáson: Most magát az Egyházat hallottuk beszélni!

Ferenc pápa – 2019. február 23., szombat | 13:03

Február 22-én délután váratlanul felszólalt Ferenc pápa a szinódusi teremben, miután meghallgatták Linda Ghisoninak, a Világiak, Család és Élet Dikasztérium titkárhelyettesének előadását és válaszát egy feltett kérdésre.

Az alábbiakban Ferenc pápa rögtönzött felszólalásának teljes szövegét közreadjuk.

Miközben hallgattam Dr. Ghisonit, a magáról beszélő Egyházat hallottam. Ezen azt értem, hogy mi mindannyian az Egyházról beszéltünk, az összes felszólalásban, de ezennel maga az Egyház beszélt. Nemcsak stílusbeli kérdésről van szó, hanem a női géniuszról, mely tükröződik az Egyházban, hiszen az Egyház nő.

Meghívtunk beszélni egy nőt, de ez nem azt jelenti, hogy egyfajta egyházi feminizmusba estünk volna, hiszen végül minden feminizmus szoknyás macsóságban végzi. Meghívtunk beszélni egy nőt, s ezzel meghívtuk az Egyházat, hogy beszéljen önmagáról, a sebeiről. Úgy vélem, ez olyan lépés, amelyet nagyon határozottan meg kell tennünk: a nő az Egyház képe, mert az Egyház nő, feleség és anya. Stílusról is szó van: e nélkül a stílus nélkül úgy beszélnénk Isten népéről, mint szervezetről, talán szinodális szervezetről, de nem mint az Anyaegyház által szült családról.

Dr. Ghisoni gondolati logikája épp egy anya logikája volt, és annak elmondásával zárult, hogy mi történik, amikor egy nő világra hozza gyermekét. Ez az Egyház női misztériuma, az Egyházé, mely feleség és anya. Nem az a feladatunk, hogy több funkciót adjunk a nőknek az Egyházban – persze ez is jó, de pusztán ezzel nem oldjuk meg a problémát –, hanem integrálnunk kell a nőt mint az Egyház képét gondolkodásunkba. Az Egyházról a nőiség kategóriáival is kell gondolkodnunk. Köszönöm az Ön tanúságtételét!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Insider

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria