Ferenc pápa a Római Takarékszövetkezet munkatársaival találkozott

Ferenc pápa – 2015. szeptember 12., szombat | 20:16

Ferenc pápa szeptember 12-én, szombaton délben a VI. Pál teremben kihallgatáson fogadta a Római Takarékszövetkezet vezetőit és alkalmazottait, családtagjaikkal együtt összese mintegy 7 ezer személyt – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A Szentatya beszédében utalt arra, hogy már korábban találkozott az Olasz Szövetkezetek Szövetségének, valamint a Vidéki Takarékszövetkezetek Szövetségének tagjaival. E találkozások oka, hogy az egyház jól ismeri a szövetkezetek értékét, hiszen ezek alapításánál papok, elkötelezett világiak működtek közre a keresztény szolidaritás jegyében.

A Laudato si’ kezdetű enciklikában is említést tettem erről, ahol hangsúlyoztam a szövetkezetek értékét a megújuló energia és a mezőgazdaság területén – mondta a pápa, majd röviden összefoglalta a szövetkezeti mozgalom által fontosnak tartott alapértékeket.

Működjenek a szövetkezetek olyan motorként, amely fejleszti a helyi közösségek gyengébb részeit, gondolva elsősorban a munkanélküli fiatalokra és az új szövetkezeti vállalkozások születésére. Legyenek főszereplők új jóléti intézkedések felvetésében és kivitelezésében, főként az egészségügy területén – buzdított a Szentatya. – Tekintsenek a gazdaságra a társadalmi igazságosság szemszögéből, középpontba állítva a személy méltóságát és értékét. Könnyítsék és bátorítsák a családok életét, javasoljanak új megoldásokat. Mozdítsák elő a pénz szolidáris és társadalmi használatát, valódi szövetkezeti stílusban, ahol nem a tőke dirigál az emberek felett, hanem az emberek a tőke felett. Mindezek gyümölcseként gyarapítsák a becsületesség gazdaságát.

Tőtelek nemcsak azt várják el, hogy becsületesek legyetek, hanem azt is, hogy terjesszétek és gyökereztessétek meg a becsületesség gazdaságát mindenütt – fogalmazott a Szentatya, végül pedig kulcsszóként megemlítette a szubszidiaritás fogalmát, mely azt jelenti, hogy minden szinten, saját erőkkel oldják meg a feladatokat, nem pedig mások költségén.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria