Francia püspök, volt futballbíró beszél arról, mire tanít minket a foci

A 2018-as világbajnokság vége felé járunk, közeledik a francia–horvát döntő. Ennek kapcsán Dominique Lebrunt kérdezte a SIR szerkesztősége, aki most Rouen püspöke, korábban azonban tizenhárom éven át a francia futballszövetségnél dolgozott játékvezetőként.

„Nagy öröm volt számomra látni a francia csapaton, hogy néhány év nehézség után újra ki tudták hozni magukból a legjobbat, ami részben a játékosok alacsony átlagéletkorának is köszönhető. Egyébiránt sem drámai, sem igazságtalan nem lett volna, ha Belgium nyer. Kiegyenlített mérkőzés volt.” A futballpiac korában arra is figyelmeztet: „A sport játék. Ne feledjük el soha!”

– Mi tetszett Önnek a legjobban?

– Nekem mindenekelőtt az első félidő tetszett, amikor szinte alig kapott valaki sárga lapot. Láttam, hogy a játékosok a pályán szépen szót fogadnak a játékvezetőnek. Én magam is bíró voltam, szóval mindig jó látni, amikor tisztelet uralkodik a pályán. Na jó, a végéhez közeledve már volt egy kis idegeskedés és nyomás. A játékosok már kevésbé voltak nyugodtak és tisztelettudóak. De a meccs a legvégsőkig eldöntetlen volt, nagyon is kiegyenlített.

– Úgy tudjuk, hogy Kylian Mbappé, a Paris Saint Germain csatára azt nyilatkozta, hogy az Alpokon túli országok játékosainak a 2018-as világbajnokságon való részvételért járó összeg egy részét jótékonysági célra szeretné fordítani. Milyen Franciaországot tükröz most ez a csapat?

– Jól látható, hogy a nemzeti válogatott játékosai migráns családok gyermekei. Nem titok ez senki előtt sem. Nem tegnap, sem tegnapelőtt történt, hogy Franciaország külföldről, más országokból, más népekből érkező emberek országa lett. De úgy hiszem, hogy ez a szempont ma már sokkal kisebb súllyal rendelkezik összehasonlításban mondjuk az 1998-as helyzettel, amikor még sokkal több szó volt erről: akkoriban az ún. „black-blanc-beur” korszakról beszéltek Franciaországban, egy szójáték ez, amit a franciák a ՚98-as világbajnoki győzelem után találtak ki, így nevezték a rasszoknak azt a keverékét, ami a francia nemzeti válogatottat jellemezte (szó szerint azt jelenti: feketék, fehérek, magrebik). Ez az összetétel a valóság ma.

– Ezen a világbajnokságon nagy csapatok összeomlását láthattuk Argentínától Brazíliáig…

– Nemcsak a nagy, hanem az afrikai csapatokét is. És én inkább ezt sajnáltam. Az elődöntőkben ugyanis már csak négy európai ország csapataival találkozhattunk. Dél-amerikai csapatoknak sem sikerült. De ez hozzá tartozik a focihoz: soha nem tudja az ember, miért történnek bizonyos dolgok.

– Ferenc pápa, a foci rajongója, vasárnap az Úrangyala alkalmával megpróbálta vigasztalni a brazilokat.

– Igen, igen, hallottam. Én is mindig azokra figyelek inkább, akik veszítenek. És tényleg nagyon sajnáltam a belgákat, mert kis ország, és Franciaországhoz képest sokkal kevesebben lakják. Szép lett volna, ha győznek. Reméltem, hogy Angliával fogunk játszani a döntőben, hogy megerősítsük a barátságunkat ezzel a néppel, amelyik most hagyja el Európát.

– Mi az üzenete Ön szerint ennek a világbajnokságnak?

– A sport játék. Ne feledjük el soha, még akkor sem, ha profik és milliárdosok is megfordulnak a sport világában. Mindenekelőtt azonban játék, ami az egész világon embereket von be. A foci egy játékos időtöltés, ami arra ösztönzi a játékost a pályán, hogy mindent beleadjon. Ingyenességet is követel. Paradoxnak tűnhet, hogy ilyen szavakat használok a futballpiacnak ezekben a perceiben, amikor több milliárdos összegek röpködnek, de az ingyenesség a sport természetes velejárója. A foci ugyanakkor a hovatartozás és a részvétel nagyon erős érzéseit is felkeltheti bennünk. Szíven talál minket, a mélyünkre hatol, és a legbensőbb ösztöneinket szólítja meg. Az életnek egy kiváló iskolája lehet, amiből sokat tanulhatunk, és ami azt a kérdést is segíthet feltenni: mi az, amit én a többieknek adok? Milyen kapcsolatban állok másokkal? Képesek vagyunk csapatot alkotni és erőszak nélkül ellenfelek lenni, hogy aztán együtt, mindenki a saját tehetségét hozzátéve valósítsunk meg egy igazán szép játékot?

Fordította: Koszoru Péter

Forrás: SIR

Fotó: YouTube.com

Magyar Kurír