Futóedzés másképp – idén ősszel ezzel vár Nagymaros

Hazai – 2019. szeptember 23., hétfő | 19:24

Október 5-én újra várják a résztvevőket a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. Az idei őszi találkozó témája az elköteleződés szentségei – a házasság és a papság szentsége – lesznek.

A nagymarosi találkozók története több mint négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos piarista szerzetes pártfogásukba vettek, és ők segítették folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

„Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” (1Kor 9,24b) Szent Pál apostol szavai adják a mostani ifjúsági találkozó mottóját.

Az előző találkozókon a résztvevők figyelme a beavató szentségek, majd a gyógyulás szentségei felé irányult. Ez alkalommal az elköteleződés szentségei adják a témát. Mit jelent elköteleződni? Az elköteleződés életre szóló döntést jelent Jézus mellett az Egyház közösségében, a Jézus mellett elkötelezett élet pedig az életszentségre szóló meghívásunk örömteli elfogadása. Az elköteleződés személyes szövetség Istennel, és ezáltal hatalmas hajtóerő, kegyelem, megtartó erő.

A találkozó főelőadói Nyuli Gábor és felesége, Tobisch Bori, a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség vezetői lesznek. A főelőadást követően idén is számos fakultáció, lelkiségi műhely várja az érdeklődőket.

A zenei szolgálatot délelőtt a Te Deum dicsőítő zenekar, a négy órakor kezdődő szentmisén – amelynek főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök lesz – a pilisszentiváni Vox pro vobis ének- és zenekar látja el.

A találkozó programja

9 óra: napindító (plébániakert)
10 óra: főelőadás – Nyuli Gábor és felesége, Tobisch Bori, a magyarországi Cor et Lumen Christi közösség vezetőimajd szentségimádás a Te Deum zenekarral (plébániakert)
12 óra: fakultációk (különböző helyszíneken)
14 óra: ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
15.30: énekpróba a szentmisére
16 óra: szentmise (plébániakert) – főcelebráns: Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök
18 óra: közös éneklés a pilisszentiváni Vox pro vobis ének- és zenekarral  (plébániakert)

*

Milyen programok várják a fiatalokat?

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon, imaműhelyeken vehetnek részt:

Nyuli Gáborral és Tobisch Borival a művelődési házban beszélgethetnek az érdeklődők.

Kerényi Lajos a nagytemplomban vár minden résztvevőt előadásán.

Kérdésed akadt? Vidd fel a nagymarosi kálváriadombra! – A hegymászás után Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor és Farkas László atyák várnak a kérdezz–felelek fakultáción.

Meghívtál, hogy vízre lépjek… Keresztény vagy? Ez azt jelenti, meghívott vagy. Neked is van hivatásod! – Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely abban szeretne támpontokat adni a fiataloknak, hogy az Úr mellett döntsenek, hogy beszálljanak Jézus mellé a bárkába. Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely a Szent Márton Közösségi Házban tartja programját 18 és 35 év közötti fiataloknak.

MiNEK? KiNEK? MindenkiNEK!Fábry Kornéltól, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkárától meg lehet tudni mindent, amit a NEK-ről tudni érdemes. Akit érdekel 2020 legnagyobb, világméretű katolikus rendezvénye, aki szívesen részese is lenne az egyhetes ünnepségsorozatnak, vagy csak tudni szeretné, hogy mennyiben érinti a NEK, mindazokat szeretettel várják az előadásra a felső iskolában.

„Légy, mint másoknak, magadnak is mindig jelen, vagy legalábbis következz a többiek után” (Clairvaux-i Szent Bernát) – Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai várják a Szent Márton Közösségi Ház udvarán mindazokat, akik az imádság terében szeretnének beszélgetni, találkozni önmagukkal.

Istennek lefoglalva – A szerzetesi életről és lelkiségről Berhidai Piusz ferences pap tart előadást és vezet beszélgetést a felső iskolában.

„Hűséges az Isten, benne remélünk” – A 49 éve házasságban élő Sillye Jenő zenés tanúságtétellel vár minden érdeklődőt a plébániakertben.

A házaspár és a pap: barátság vagy távolságtartás? – Körmendi Gábor és felesége, Zsófia, a Házas Hétvége közösség tagjai, valamint Fülöp Ákos atya várják az érdeklődőket a nagyiskolában.

Az Úr szőlőjében – avagy: miért jó papnak lenni? – Hatházi Róbert és Ivanics Zoltán atya a nagyiskolában tart műhelyt a papi hivatásról és lelkiségről.

*

Azoknak, akik csak csendre és az Úr jelenlétére vágynak, egész délután tart majd a csendes szentségimádás az altemplomban.

A szentségimádás végétől a szentmise kezdetéig folyamatosan lesz lehetőség szentgyónásra, lelki beszélgetésre a jelen lévő atyákkal.

A művelődési házban véradás lesz 14 órától 15.30-ig. Személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ-kártya szükséges hozzá. Csak 18 éven felüliek adhatnak vért!

*

A nap teljes programja a találkozó honlapján is áttekinthető, ahonnan a nagymarosi levél is letölthető.

A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, programokat bemutató standok várják az érdeklődőket. Jelen lesznek többek között a szaléziak, az Irány Taizé! szervezői, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága, a Jó Pásztor Nővérek, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Balatoni Katolikus Találkozó képviselői.

* * *

Gyerekmaros

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta megrendezik a Gyerekmarost, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinapot, amelyen közel nyolcszáz gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban:

Kis altábor – óvodások és 1. osztályosok
Nagy I. altábor – 2–4. osztályosok
Nagy II. altábor – 5–6. osztályosok
Kamaszmaros – 7–8. osztályosok
Diákmaros – 9–10. osztályosok

Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10-12 gyerek alkot közösséget a csoportvezetőkkel együtt. Programjaikkal (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) igyekeznek hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal és az ő barátaival. A lelki épüléshez az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan járul hozzá, majd a gyerekek együtt vesznek részt a szentségimádáson és a szentmisén is. A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part. 

Forrás és fotó: Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Kiemnelt fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria