Gakovic Dániel: A szív mennyei születése

Gakovic Dániel vallja: legfőbb méltóságunk forrása, hogy szívünkben szüntelenül imádjuk és szeretjük az élő Istent. Isten vágyik a mi szívünk után, szívünk pedig éhezi Isten jelenlétét. Gyakran mondjuk, hogy Jézus kívül kopogtat a szívünk ajtaján, de mi nem engedjük be. A könyv írója is többször érezte ezt, pedig a valóság az: „Ő mindig ott van a szívemben, a legbensőbb szobámban, hiszen

itt lakik bennem. Nem neki kell bejönnie, hanem nekem kell belépnem hozzá, legbenső szentélyem lakójához, hiszen Ő inkább otthon van bennem, mint én önmagamban, hiszen Ő van legbelül, és én ehhez képest kintebb vagyok.

Csak Őáltala tudok egyesülni legbensőbb valómmal, aki vagyok Őbenne.”

A könyv szerzője azt is leszögezi: „A Szentháromságos Isten lényege, önazonossága a szeretet: Ő maga a Szeretet.” Ez a szeretet semmilyen emberi szeretettel nem cserélhető fel, és nem pótolható, egyedüli módon árad ki a Szentlélek által az ember szívébe. Szent János írja: „Aki nem szeret, nem szereti Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk” (1Jn 4,8–13).

Gakovic Dániel számára

Szent Charles de Foucauld élete volt Jézus eleven Szívének „első mélyen megható tanulsága”. Megérintette és megindította a szívét gyermek- és fiatalkora, majd ahogy a sivatagban, a semmi közepén megélte az Istenre való teljes ráhagyatkozás erejét.

„Megragadott egyszerűsége, természetessége, Jézus imádásában töltött éjszakai virrasztása, egész életének látszólagos hiábavalósága és készséges szolgálata mindazoknak, akiket Isten hozzávezérelt. Megérintett az a benső és mély bizonyosság, hogy minden ember testvérünk, felekezettől, hovatartozástól vagy bármilyen különbözőségtől függetlenül. Minden ember a mennyei Atya gyermeke, és mindannyian testvérei vagyunk egymásnak.”

A könyv szerzője hivatkozik Udvardy György veszprémi érsekre, aki Jézus Szíve szeretetéhez kapcsolódóan idézi Szent II. János Pál pápa gondolatait: „Egyedül Krisztus Szíve közelében képes az emberi szív helyesen felfogni, mi is az élet egyedüli és igazi értelme, és mi az ő személyes rendeltetése. Így foghatja fel, mi az értéke a hiteles keresztény életnek. Így tudja magát jól megőrizni a szív bizonyos romlottságaitól, így tudja egyesíteni önmagában az Isten iránti szeretetet a felebaráti szeretettel.” Jézus Szívéből forrás fakad, „irgalom és a szeretet lángja”.

Gakovic Dániel elemzi Jézus és Nikodémus beszélgetését (Jn 3,3–15), s megvilágítja:

Felülről kell megszületnünk. A felülről születés a szeplőtelen élet születése bennünk a feltámadt Krisztus életéből való részesedés által.”

Életet, mennyei-szellemi életet adnak Jézus Nikodémusnak mondott szavai, de kevesen értik. Nikodémus sem értette meg. A választott nép tekintélyes és mélyen hívő képviselője volt, mégsem értette. Földi képességei és minden adottsága által sem tudta felfogni, hogy Jézus mire is gondolhatott. Beteljesedik Ezékiel próféta jövendölése: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek” (36,26–28).

A szerző állítja: a szívünk „titokzatos középpontunk”, amelyet sem a tulajdon értelmünk, sem más emberek nem tudnak megragadni: egyedül Isten lelke képes vizsgálni és megismerni. „Az igazság helye, ahol az életet vagy a halált választjuk. A találkozás helye, ahol Isten képmásaként kapcsolatban élünk: a szív a Szövetség helye.”

A bűnbeesést vizsgálva Gakovic Dániel kifejti: az ember az Isten által adott élet helyett a saját ismereten alapuló jó és rossz tudásának útjára lépett, hogy olyan legyen, mint az Isten, de már Isten élete nélkül. Isten nélkül elérni, hogy olyan legyek, mint Isten, lehetetlen, de az ember elhitte, hogy képes rá, és az Istennel való kapcsolata megszakadt. Nem Isten szakította meg a kapcsolatot, hanem az ember, „a benne gyökeret verő bizalmatlanság és az önboldogulás örök halált jelentő útvesztője által, ami soha nem tudta megadni azt, amit ígért”. A jó és a rossz tudásának fája és gyümölcse, hogy saját erővel legyünk olyanok, mint Isten, egészen addig eltérít az igazi kegyelmi újjászületéstől, ameddig nem ismerjük fel, hogy

nem emberi erőtől, külső megfeleléstől kell, hogy várjuk az Isten teljességét, hanem a szívünkben élő Istennel való személyes és eleven kapcsolatból.

A szerző kiemeli: a teljes ráhagyatkozás, a teljes önátadás, a teljes kiüresedés és a határtalan gyermeki bizalom által zuhan a szívünk Isten szeretetébe. Ez a gyermeki hit és bizalom megnyitja Isten Szívét és szeretetét, és felszítja a keresztségben kapott erejét az új szívnek és az új embernek.

A szívünkben megélt támaszkodás Istenre, a mennyeire nem menekülés a bennünket körülvevő világból, „hanem a minket körülvevő világban megtapasztalt isteni Gondviselés és a szívemben élő Isten valóságának földi és mennyei összekapcsolódása, mennyei mindent átható valósága. Annak bizonyossága, hogy Ő a szeretet. Gondomat viseli a körülményeken keresztül is, és velem van legbelül, a szívemben.”

A szerző hite erős abban, hogy a Szeretetláng nagy kiáradása a szívekben megkezdődött. „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek készíti elő Égi Édesanyánk közbenjárása által életének és dicsőségének legnagyobb egységet adó kegyelmi kiáradását a szívekben a mennyei Szeretetláng, Krisztus dicsőségének befogadása és továbbadása által.”

Gakovic Dániel: A szív mennyei születése
Szent Gellért Kiadó és Nyomda

Bodnár Dániel/Magyar Kurír