Gondolatok hit és nyelvészet kapcsolatáról

Mi a felelősség? című írásában Sümeginé Tóth Piroska kifejti: a felelősség helytállási kötelezettség mindazért, amit teszünk, avagy elmulasztunk. Számadási kötelezettséget jelent olyan cselekedetekről, amelyeket az ember tudva és szabadon hajtott végre. Feltétele a beszámíthatóság, következménye az érdem és a jutalom vagy a büntetés. A társadalmi normáknak való állandó alávetettséget előfeltételezi, jelentéstartalmába beletartozik a társadalmi normák megsértése esetére előírt szankcióknak való alávetettség. Felelősségről azonban nem csupán társadalmi értelemben beszélhetünk. Van jogi felelősség (jogi normáknak való alávetettség), továbbá politikai, erkölcsi, érzelmi.

A Biblia szerint a felelősség nem csupán névtelen számadási kötelezettség, hanem az ember válasza Isten megszólítására (jól jelzi ezt a magyar szó, amelynek gyökere a felel ige). A felelősségre vonást a Paradicsomból való kiűzetés követte. Azonban rájuk bízatott a föld egésze is. Isten a felebaráti szeretetben az embert összekötötte a másik emberrel, a felebarátjával, akiért felelősséggel tartozik. Mózes valószínűleg azért ódzkodott a feladatok megosztásától, mert különleges, lelki természetű megbízatást kapott: azt, hogy Isten nevében szóljon.

Az elhivatottak azóta is átérzik, milyen hatalmas felelősség Istenről, Isten nevében beszélni az emberekkel. A bizonyságtevés és az evangelizáció komoly feladat, valóban megfontolt cselekvésre kell késztetnie, a lelkiség vállalóinak készen kell állniuk arra, hogy bevonják a misszióba az embereket. A szó mesterei, az alkotók is át kell, hogy érezzék a műveik közreadásakor felelősségüket az egyéni síktól a legszélesebb valóságfokokig. „Kötelességem figyelni a szóra, bánnom a szóval odaadás és felelősség” – nyilatkozta Nagy László, a költő.

„Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre” – Márai Sándor.

A teljes szöveg ITT olvasható.

*

A Szó-lélek-közelítés második részében a bizalomról elmélkedik Sümeginé Tóth Piroska. Gondolatmenete elején a Református Énekeskönyvből az emelkedett bizalom legismertebb zsoltárát idézi: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy, erős Isten, És te megmaradsz minden időben. Add értenünk felséges hatalmadat, Mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! … Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad!”

Ha a bizalom szó jelentését vizsgáljuk, azt találjuk, hogy több nyelven a hithez is kötődik, pl. latin fides, angol faith, francia foi. A bizalom ez esetben elemelkedik a földi síkról: egy óhaj, esemény szerencsés, kívánatos kimenetelének megvalósulását isteni segítséggel remélik.

Ahhoz, hogy bízzunk másokban, és mások bizalmát el tudjuk nyerni, mindenekelőtt önmagunkban kell bíznunk. Ehhez világos értékrendre és ahhoz igazodó életvitelre van szükség, ekkor megvan bennünk a bátorság, hogy az elveinkkel és a hitünkkel összhangban cselekedjünk. Föl kell ismernünk, melyek azok az adottságaink, amelyek bizalmat keltenek. A biztatás főnevünk is azt a jelentéskört hordozza, hogy valaki ahhoz kap támogatást, hogy higgyen magában, képességeiben, belső erőiben, avagy különösen környezete pozitív hozzáállásában.

Talán épp az ősbizalmat kell föléleszteni. Az ősbizalom a magzatban alakul ki már az első hónapokban. Az anyaméhben anyja érzésvilágával összekapcsolódik, egységben van vele, és örömteli boldogságot okozhat neki e tökéletes egység átélése. Anélkül, hogy kérnie vagy tennie kellene valamit, elegendő mennyiségben érkezik minden, ami a fejlődéséhez szükséges. Erikson fejtegetései szerint ez a bizalom az, ami megmutatkozik az élet későbbi szakaszaiban is. A személy nyitottabb lesz, megbízik önmagában és embertársaiban. Áprily Lajos Biztató című verse árnyalatosan szól erről: „Ködödben csillag ég, / gondodból fény terem: / Szem mögött, szó mögött / gondárnyék feketül. / És mégis – ne remegj: / lélek van teveled, / nem maradsz egyedül.” Az ősbizalom teljességélményei arra ösztönzik a megszületettet, hogy élete folyamán térjen vissza a polaritásból az egységbe. Ez a vágy megvalósulhat a spirituális útkeresés, a lélekben teljesedni vágyakozás formájában, vagy abban a kutatásban, hogy a létezés értelmét megtalálja. „Minden képzeletet felülmúl, amit Isten életünk törött darabkáiból tud alkotni, ha teljesen rábízzuk azokat.” Pascal e gondolata visszautal János első levelére (4,17): „Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon.”

A 121. zsoltár 5–8. versének sorai odaadó áhítattal szólnak a keresztények szívbéli bizalmáról: „Az Úr a te őriződ, az Úr a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az Úr jártodban-keltedben, most és mindenkor”. Láthatjuk Benne Szűz Mária elfogadó, önmagát átadó bizalmát is – fogalmaz Sümeginé Tóth Piroska.

Mi a bizalom? című írása teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Anyanyelvcsavar.blog.hu; Tinta Könykiadó Facebook-oldala

Magyar Kurír