Pályaművet olyan tanár szakos hallgatók nyújthattak be, akik érdeklődnek a szellemitulajdon-védelem témája iránt. Pályázni olyan játékkal vagy kreatív miniprojekttel lehetett, amely a szellemitulajdon-védelem egy kérdését dolgozza fel játékos, interaktív formában. A pályázatokat többfős bírálóbizottság értékelte, akik a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatóinak pályaművét választották harmadik helyezettnek.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala azért indította útnak tudatosságnövelő programját, hogy a diákok figyelmét is felhívja a szellemi tulajdon jelenlétére, jelentésére és jelentőségére, hiszen a diákok legtöbbször csak akkor hallanak a szellemitulajdon-védelemről, ha az internetes letöltések kerülnek szóba informatika órán, pedig fogalomkörébe ennél jóval érdekesebb és pozitívabb tartalmú kérdések is tartoznak. Nem is gondolják például, hogy mobiltelefonjuk dizájnja, technikai megoldásai, de még csengőhangdallama vagy éppen a kedvenc csokoládéjuk csomagolása is szellemi tulajdon.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír