
A Mária utcai Jézus Szíve-templomban megrendezett díjátadó ünnepségen részt vett többek között Erdő Péter bíboros, Spányi Antal és Varga Lajos püspökök, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Németh László a KALOT főtitkára, valamint közreműködött Bőzsöny Ferenc és a Váci Piarista Gimnázium kórusa.
Az ünnepség elején Vértesaljai László SJ, a templom plébánosa köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet, idézve Szent Istvánnak fiához, Szent Imre herceghez írt intelmeiből: „Ha a hitnek pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.” A kommunista diktatúra áldozataira emlékezve hangsúlyozta, múltunkkal együtt meg kell őriznünk őket emlékezetünkben.
Horváth Béla volt kisgazda országgyűlési képviselő, a Hit Pajzsa díj egyik alapítója beszédében számba vette az elmúlt évek díjazottjait, ismételten megemlékezve hősies kitartásukról és példamutató tanúságtételükről.
Bálint Józsefről Bolberitz Pál mondott laudációt hangsúlyozva, hogy a jezsuita rend mindig is fő ellensége volt az ateista, materialista államrendszereknek. Bálint Józsefnek „Magyarország dzsungelében kellett misszionáriusnak lennie” – s tette ezt derűvel, és minden helyzetben megtalálva a lehetőséget Isten igéjének hirdetésére.
A díjat, amelyet azon egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben is hűek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz, Mádl Dalma adta át Bálint Józsefnek. (Bálint József életrajza itt olvasható.)
A jezsuita rend nevében Vértesalja László köszöntötte Bálint Józsefet, külön kiemelve azt a derűt és bizakodást, amely rendtársa egész életére jellemző.
E díjnak három közösségi vonatkozása is van – mondta köszönő beszédében Bálint József –, a KALOT mozgalom, amelynek tagjai tízezrével adták életüket a keresztény magyar hazáért, a jezsuita rend, valamint a rend áldozatai, akik a kommunista diktatúra alatt szenvedtek. Róluk márványtábla emlékezik a templom falán: 64 rendtagot koholt vádak alapján összesen 1067 év börtönre ítéltek. Bálint József hálát adott a rendnek, amelynek 18 éves kora óta tagja, és amelynek lelkiségét, tudását és üldöztetését köszönheti.
E kitüntetést olyan egyházi személyek kapják, akiknek börtönben vagy internáló táborban kellett szenvedniük hitükért való munkálkodásuk miatt, és akiknek példája egyházunk lelki értékei közé tartozik – mondta szerkesztőségünknek Erdő Péter bíboros. Az ő tapasztalataik felelevenítése segít minket a helyes önismeretre. Hozzátette: példaértékű, hogy ők, akik hitükért valóban szenvedtek, soha nem a gyűlölködés vagy bosszúállás lelkületével élték ezt meg, s gondolnak ma vissza rá, hanem hiteles, keresztény lelkülettel.
Török Viktória/Magyar Kurír