Halálra ítélték Pakisztánban Ászja Bibit

Kitekintő – 2014. október 16., csütörtök | 13:15

A lahori felső bíróság október 16-án, csütörtökön reggel hozott ítéletet a Pakisztánban káromlásért fogva tartott Ászja Bibi ügyében: a keresztény édesanyát másodfokon is halálra ítélték – tájékoztatott az Avvenire katolikus lap portálja.


Első fokon 2010-ben ítélték el, azóta börtönben van, az őt sújtó ítélet az erőteljes nemzetközi nyomás ellenére sem enyhült. A Fides hírügynökséget az asszony védőügyvédje, a keresztény vallású Naeem Shakir tájékoztatta arról, hogy elutasították a védelem fellebbezését. A helyi idő szerint délelőtt 9.30-tól 13.30-ig tartó tárgyalás során hosszan sorolták a hamis vádakat, kevéssé szavahihető tanúkat sorakoztatva fel.

Helyet adtak két muszlim nő – két testvér – tanúvallomásának, akik káromlással vádolták Ászja Bibit. Naeem Shakir elmondta: a velük folytatott összetűzés következménye a hamis vád és az ítélet. „Az igazságszolgáltatás a szélsőségesek kezében van” – tette hozzá keserűen az ügyvéd. Kijelentette: Ászja Bibi férjével együtt a lahori legfelsőbb bírósághoz fellebbez, amely harmadfokon, utolsóként változtathat az ítéleten.

Ászja Bibit, az ötgyermekes keresztény családanyát öt éve tartják fogva Pakisztánban. A birtokon, ahol dolgozott, néhány asszony közölte vele: nem ihatnak ugyanabból a pohárból, amelyből egy keresztény már ivott. Ebből vita kerekedett, az asszony pedig pár nap múlva a börtönben találta magát. A vád: blaszfémia, azaz káromlás volt. Vádlói azt állították: Bibi a vallásukat és Mohamed prófétát gyalázta.

Fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria