A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Pécsi Egyházmegye közös rendezvényén július 17-én a magyar dzsessz kiemelkedő szaxofonosáról, az 1997-ben elhunyt Lakatos Ablakos Dezsőről elnevezett előadó-művészeti ösztöndíjjal kitüntetett Kanizsa Georgina énekes és az Oláh Dezső trió (Oláh Dezső – zongora, Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjas; Horváth Plútó József – nagybőgő; Lakatos Pecek András – dob) ad koncertet.
Oláh Dezső Junior Prima díjas jazz-zongorista és zeneszerző, formációjával változatos repertoárral koncertezik, amelyben klasszikus zenei feldolgozások és újraértelmezett jazz-standardek is megtalálhatók. A szolnoki születésű Kanizsa Georgina a hazai és nemzetközi díjakkal elismert a cappella formáció, a Jazzation legfiatalabb tagja, és más budapesti és szolnoki együttesekkel is dolgozik, valamint tanít.
Augusztus 2-án a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból 2010-ben megalakult Anima Musicae Kamarazenekar koncertezik. Számos magyar zeneszerző ajánlotta nekik a műveit, és szorosan együttműködnek Baráti Kristóf hegedűművésszel is. Legyen szó a zenetörténet bármelyik korszakáról, a korhű, hiteles előadásmód kiemelkedően fontos számukra. A püspöki palota kertjébe ízig-vérig barokk estét varázsolnak a kamarazenekar művészei augusztus elején.
A legmodernebb zenei elképzeléseket kórusmuzsikába öltöztető pécsi VoiSingers pedig augusztus 28-án lép fel. Az 2012-ben Balásy Szabolcs karnagy-zeneszerző vezetésével alakult együttesben 48 változatos életkorú és hátterű énekes működik közre. Céljuk, hogy a fiatalok zenei igényeinek figyelembevételével továbbfejlesszék és népszerűsítsék a méltán világhírű magyar karének kultúráját. Repertoárjuk igen gazdag és sokszínű, a klasszikus egyházzenétől a modern rockzenéig mindenre nyitottak. Már nemcsak Pécsen, hanem az egész országban ismertnek számítanak, az elmúlt évben több mint félszáz koncertet adtak, és az Europa Cantat kórusfesztiválon szervezőként és résztvevőként is fontos szerepet játszottak.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
