Hatalmas lehetőség a megújulásra – Beszélgetés Ürge-Vorsatz Dianával, a NEK hírnökével

– Milyen érzések kavarognak most Önben, alig néhány nappal az eucharisztikus kongresszus után?

– Csodálatos élmény volt, és most is a hatása alatt vagyok. Másként reagálok, ha valaki csúnyán néz rám, vagy valami csúnyát kiabál felém a szűk utakon az autójából. Máshogyan válaszolok meg egy nem igazán kedves levelet. Olyan üzemanyagot kaptam, ami továbblendít az úton, hogy kicsivel jobb ember legyek.

– Kiemelne néhány különleges pillanatot, ami érte Önt az elmúlt héten?

– A legemlékezetesebb nekem a Szentatya beszéde volt a záró szentmisén. Minden egyes mondata gondolatokat indított el bennem, nagyon fontos dolgokra irányította a figyelmemet, a saját életemmel kapcsolatban is; elgondolkodtam, mit kellene másként csinálni. Ferenc pápa homíliájában az is fantasztikus volt, hogy diplomatikusan beszélt, nem bántva meg senkit. Az ember nem kezdett el szégyenkezni, mégis rádöbbent a saját gyarlóságaira. Hatalmas élmény volt számomra a kórusok éneklése is.

– Nekem is…

– Másoktól is visszahallottam ezt. Aki nem volt jelen a Hősök terén, az Oktogonon nézte kivetítőn a szentmisét, az is azt mondta: libabőrözött a gyönyörtől. Fantasztikus volt a körmenet is, együtt, mindenki vidáman. Nagyon jó dolgom volt, Lackfi Jánossal mentem együtt, hihetetlenül jókedvű ember, gyönyörűen énekel is. Ott volt velem Dóra lányom is.

Nagyon jó érzés volt, hogy az emberek integettek az ablakokból, és úgy éreztük: igen, megyünk mindnyájan, és egyesítjük Budapestet Krisztus szeretetében, és az egész főváros meglátja, hogy micsoda fantasztikus erő sugárzik belőlünk.

Milyen csodálatos dolog ez – a zenével, az énekkel, gyertyával, boldogan, vidáman megyünk. Gyönyörű élmény volt.

– Ami nekem feltűnt, hogy nem voltak gúnyos vagy ellenséges beszólások. Valóban működött a Szentlélek.

– Ez így van, és ebből adódott az egyik legfelemelőbb élményem. A férjemmel és Dóra lányommal mentünk a zárómisére, és pont az orrunk előtt zárták le a hármas kaput, amin bemehettünk volna. Később arra ment a pápa mobilja, amit akkor nem tudtunk. Se ki, se be nem mehettünk. Két magas rangú politikussal záródtunk oda be. Egyikük olyan liberális, amennyire csak azt el lehet képzelni. Mindkét politikus próbálta bevetni a hatalmát, hogy mindenképpen bejutnak. Mi is próbáltunk átmenni, Zsuffa Tünde is segített, de hiába. Többen mondták, nem érdekes, itt is lehet áldozni, de el voltam keseredve, hogy nem láthatom a pápát, nem hallhatom a saját fülemmel, csak hangszórón, képernyőn keresztül. A biztonságiak mondták, hogy a VIP-eseket nemsokára beengedik, akiknek díszmeghívójuk volt. Kiderült, hogy én nem vagyok elég VIP-es, csak hírnök. Nagyon kétségbe voltam esve. És akkor egyszer csak a liberális politikus elővette a meghívóját, és titokban átnyújtotta: Fogjad, ne mutasd, hogy kié, menjél! Én azonban mondtam, hogy köszönöm, de a férjem és a lányom nélkül nem megyek. Akkor benyúlt a táskájába, előásott még két meghívót, mindkettőt átnyújtotta. Nem azzal foglalkozott, mint a másik politikus, aki előadta, jaj, hát remélem, nem hagynak sokáig aszalódni a napon, hanem átadta nekünk a VIP-meghívóit, mert látta rajtunk, hogy nagyon szeretnénk közelről látni a pápát. A Szentatya pedig a homíliájában pont arról beszélt: ne a privilégiumokat gyűjtsük, hanem szerényen éljünk. Összecsengett bennem ez a két dolog, nincs olyan, hogy ez véletlen lett volna! Nekem is üzenet volt a pápai beszéd. Egyre több a privilégiumom, de

az ember maradjon alázatos, akármilyen magasan is van.

Az a másik, aki valószínűleg nem is keresztény, meg tudta valósítani, ő szerintem egy felsőbb sugallatra már cselekedett, nem csak beszélt és formalitásokat követett, mint sokszor mi, keresztények. Annyira harmonizált ez a két dolog egymással, és a szentbeszéd többi része, hogy biztos, hogy a kegyelem működött. Egy nem hívő liberális politikus gyakorolt gesztust velünk. Mindenkit megérintett a Lélek, aki jelen volt a pápai szentmisén a Hősök terén.

– Dóra lánya mint a húszas éveinek elején járó hölgy hogyan élte meg az eseményeket?

– Végig önkénteskedett, csak a szombati Kossuth téri szentmisén és a vasárnapi, pápai záró szertartáson volt nézőként jelen. A Kossuth téren tanúságot tettem, soha nem izgultam még annyira, mint itt. A szakmámról beszélni ugyanis egészen más, mint a hitemről, a legbelsőbb dolgaimról, ráadásul sok tízezer embernek. Dóra nagyon aranyos volt, azért jött el, hogy engem támogasson. Neki is nagyon nagy élmény volt a pápát látni és hallgatni, élőben.

– Köztudott Önről, hogy mélyen hívő keresztény. Ám a hit nem statikus dolog, mindennap meg kell küzdenünk érte, soha nem mondhatjuk, hogy már abszolút hívő vagyok, nem kell tovább fejlődni.

– Ez így van, a megtérés egy életen át tartó folyamat. Soha nem mondhatjuk azt, hogy eljutottunk a hit csúcsára. A Szentatya homíliája erről is szólt: ne dőljön senki hátra. Nagyon érdekes volt, hogy Csókay András az elején arról beszélt, hogy reméli, hogy a kongresszus lelki cunamit hoz. Nem beszéltem erről, mivel hírnök voltam, de most már elárulhatom, kicsit szkeptikusan vártam a kongresszust. Nem szeretem a tömeget, a látványos nagy rendezvényeket. Imádkozni, elmélyülni a hitben az erdőben, a kis templomomban, kápolnámban szeretek. Itthon is inkább a kis kápolnába megyek, mint a nagykovácsi templomba – minél meghittebb legyen a környezet az imádsághoz. Nem gondoltam volna, hogy amikor több tízezer ember vonul, gyűlik össze, és énekel, a pápai és a magyar Himnuszt, az eucharisztikus kongresszus himnuszát, ennek hihetetlen ereje volt. Nem nagyon hittem az elején Csókay Andrásnak. Szépen hangzik, de nagy szónak éreztem.

És aztán átéltem ezt a lelki cunamit, együtt a tömeggel. Elsodort az a hit, lelkesedés és szeretet, ami áradt több tízezer emberből.

(Fotó: Mudrák Attila)

– Meddig tart Ön szerint ez a különleges kegyelem? Őszintén bevallom, hogy az elmúlt heti lelki és hitbeli telítettség után kezdek kicsit kiüresedni, félek, hogy lassan visszacsúszok a hétköznapok szürkeségébe.

– Én másképp érzek. Az eucharisztikus kongresszus hatalmas lehetőség volt a megújulásra, és most megmutathatom magamnak, hogy más lettem, okosabban és türelmesebben állok a dolgokhoz. Konfliktushelyzetben jobban próbálok nem szólni vissza, nem felemelni a hangomat, ahogyan előtte felemeltem. Ha valamit el kell magyaráznom, türelmesen teszem. És ha jönnek a konfliktusok, kihívások, akkor szinte örülök: ez az, itt van a lehetőség, most kell megmutatnod, mi az, ami változott benned a múlt héten, a Szentlélek kegyelméből.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó (archív): Lambert Attila; Merényi Zita; Mudrák Attila

Magyar Kurír