A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Arszeniosz Kardamakisz, Ausztria metropolitája, Magyarország exarchája és kísérete fogadta a pátriárkát, a magyar állam részéről pedig Orbán Anita miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter.
A pátriárka és kísérete ezt követően elfoglalta szállását a Fanarion központban, ahol a délután folyamán a Budapesten zajló nemzetközi kánonjogi konferencia küldöttségét fogadja. A pátriárka hivatalos programjai holnap folytatódnak a központ átadási ünnepségével.
A Fanarion a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus budapesti, Múzeum utcai épületében kialakított Ortodox Keresztény Dialógus Központ, amelynek kulcsait 2017. augusztus 20-án adta át a magyar kormány I. Bartholomaiosz pátriárkának, aki 2021-ben az intézményben létesülő templom alapkövét is elhelyezte.
Az előzményekről részletesebben IDE kattintva olvashatnak.
Forrás és fotó: Fanarion
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




