Helyet adunk-e Istennek az életünkben? – Közös szentmisével kezdték a magyarok a nagyböjtöt Rómában

A liturgián jelen volt a Vatikánban hivatalos látogatáson tartózkodó Sulyok Tamás köztársasági elnök és házastársa, valamint a Rómában szolgáló magyar papok, papnövendékek és az olasz főváros magyar közösségének tagjai.

A szentmise homíliájában Törő András rektor úgy fogalmazott, hogy az Egyház évről évre meghív a böjti útra, mert mi újra és újra elfelejtjük, hogy mi ad igazán életet számunkra.

A liturgiában olvasott teremtéstörténet és az ősbűn elbeszélése megmutatja, hogyan működik a kísértés, melyben a gonosz nem ijesztő, nem taszító, hanem okos, vonzó és meggyőző. Úgy beszél, mintha az ember javát akarná, mintha az élet lehetne még teljesebb, még szebb, még élvezetesebb.

A kísértés lényege nem az, hogy nyíltan tagadjuk Istent, hanem hogy nem vele számolunk és úgy döntünk, mintha nélküle is teljes lehetne az életünk – mutatott rá szentbeszédében a PMI rektora, aki Jézus megkísértéséről szólva elmondta, Jézus válasza világos. Nem tárgyal. Nem alkudozik. Nem kezd vitába. Minden alkalommal az Atyába kapaszkodik. Az Írás szavával válaszol, de valójában a kapcsolatból merít erőt, mert tudja, kihez tartozik, és nem akar nélküle dönteni.

A nagyböjt igazi tétje számunkra nem az, hogy mennyire tudunk lemondani valamiről, hanem az, hogy megtanulunk-e döntéseinkben, vágyainkban, terveinkben helyet adni Istennek.

A nagyböjt ezért nem elsősorban lemondás, hanem irányváltás, finom belső igazítás – hangsúlyozta Törő András atya. Annak felismerése, hogy Isten azt akarja adni számunkra, ami a bűn által elveszett: az élő, bizalmon alapuló kapcsolatot vele – tette hozzá.

Ebben pedig az imádság, a böjt és az alamizsna van a segítségünkre, mint a böjti idő három alappillére. Melyben az imádság nem plusz teher, hanem belépés Isten jelenlétébe. Idő, amikor nem mi beszélünk a világhoz, hanem engedjük, hogy Isten szóljon hozzánk.

A böjt nem önsanyargatás. Nem a test büntetése, hanem szabadsággyakorlat. Kilépés abból az automatikus működésből, hogy minden vágyunkat azonnal kielégítsük. A böjt megtanít arra, hogy nem minden kívánságunk vezet életre.

Az alamizsna kilépés önmagunkból és belépés a másik ember életébe. Felismerése annak, hogy a mellettünk élő testvér nem akadály, hanem ajándék. Aki felé a szeretet gesztusaival fordulva gyógyul a szívünk.

A nagyböjt tehát nem szomorú idő, összegzett a szónok, hanem reményteli készület. Olyan reményé, „amely nem csal meg” (vö. Róm 5,5), mert tudjuk: van fegyverünk a kísértéssel szemben, és tudjuk, hogy kihez tartozunk.

Forrás és fotó: PMI

Magyar Kurír