Hiánypótló konferenciát rendezett a Római Magyar Akadémia az örök város nemzeti templomairól

A Római Magyar Akadémia által szervezett konferencián tizenhárom előadó vizsgálta meg különböző európai példákon keresztül a Brit-szigetektől Skandináviáig, Közép-Európától a Balkánig a „nemzeti templom” fogalmát, valamint annak fejlődését a 15–18. századi Rómában. A félórás előadások során kitértek a „nemzeti templomok” közös jegyeire, jogi és adminisztrációs jellegzetességeire. Rávilágítottak arra, hogy ezek a templomok más egyházi intézményekkel (kollégiumokkal, szemináriumokkal, ispotályokkal) együtt mennyiben járultak hozzá Rómában az egyes „nációk”, vagyis nemzeti templomok kialakulásához. A konferenciáról Molnár Antal igazgatót a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője, Vértesaljai László jezsuita szerzetes kérdezte.

– Mi adta az alapötletet a konferencia megszervezéséhez?

– A konferencia egy kicsit önző módon született, körülbelül két-három éve kezdtem el levéltári szinten is foglalkozni a magyar nemzeti templom, a magyar nemzeti jelenlét történetével Rómában. Tudjuk, hogy Róma nemcsak egy nagyváros, nemcsak Olaszország fővárosa, hanem nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ legnemzetközibb városa. Tehát ha nemzeti jelenléttel foglalkozik egy kutató, akkor természetes, hogy megnézi a többi nemzetet is, azt, hogyan viszonyul a magyar nemzeti jelenlét a többi nemzet jelenlétéhez Rómában. Ekkor vettem észre döbbenten, a szakirodalomban elmélyedve, hogy ilyenfajta komparatív, összehasonlító vizsgálatok tulajdonképpen nem léteznek. Nem arról van szó, hogy a francia, a spanyol vagy a német nemzeti templomokról nincsenek kitűnő művészettörténeti összefoglalások, hanem arról, hogy ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit jelent egy nemzeti templom, akkor bizony igen komoly problémákba ütközünk. Ezt a kérdést elméleti igénnyel – gyakorlatilag magát a kérdést – nem is tették fel, nemhogy megválaszolták volna!

– Ha a fogalomtisztázás a konferencia egyik célja, akkor kikerülhetetlen a régi idők, az előzmények feltárása. Ekkor ugyanis a nemzeti templomok elődeit régi latin szóval „schola”-nak hívták…

– Így van, ezek a scholák voltak a nemzeti templomok elődei: olyan zarándokházak, nemzeti insulák, szigetek, ispotályok vagy ospiziók, amelyek egy adott nemzet zarándokait szolgálták. A nemzet itt abban az értelemben szerepel, ahogy azt abban a korban érteni lehetett, tehát a királyság vagy a pátria fogalmának felel meg, nem pedig a 19. század nemzetfogalmának. Ezeket a scholákat nagyjából a 7. századtól a 9. századig alapították meg: longobárdok, frankok, angolszászok és frízek scholái alakultak a vatikáni Szent Péter-bazilika körül, és ezek közé illeszkedett bő száz évvel később a magyarok scholája, vagyis a magyarok zarándokháza, amit Szent István alapított 1020 körül.

– Ez azt jelenti, hogy a magyar királyság ebben a korban rögtön belépett abba a sorba, ahol a nem sokkal korábban létrejött többi királyság megteremtette a maga scholáit?

– Így van. De talán éppen ez is volt az oka a mi „tragédiánk”-nak, mert hogy „túl korán” érkeztünk. Ez ugyanis azt jelentette, hogy Magyarországnak 1020 óta van nemzeti temploma, ez a kisebb Szent István-templom, a Sanctus Stephanus minor, a Szent Péter-bazilika déli oldala mellett, illetve van egy saját zarándokháza, illeszkedve ezekhez a scholákhoz, amelyek mégiscsak egy korábbi történelmi korszaknak voltak a „termékei”. Amikor pedig a nemzeti templomok virágkora volt, a 14–16. században, akkor a magyarok már nem alapítottak nemzeti templomot, hiszen nekik már volt egyfajta scholájuk, zarándokházuk a Szent Péter-bazilika mellett. A nemzeti templom mint fogalom alapjában véve a 14., de inkább 15–16. század terméke, ekkor alakultak meg tömegével a nemzeti templomok, részben a nagy államok, királyságok, így Franciaország, Spanyolország, Portugália és a Német-Római Birodalom nagy nemzeti templomai, illetve részben a kisebb országokéi.

Van még egy nagyon jelentős csoportjuk a nemzeti templomoknak: az itáliai régiók, tartományok – mint a picenumiak, a piemontiak, a bolognaiak, a firenzeiek nemzeti templomai. Tulajdonképpen a konferencia igazi célja az volt, hogy ehhez a fogalomtisztázáshoz hozzájáruljon, vagyis hogy mit jelentett a nemzeti templom fogalma a történelem folyamán. Ugyanis a korábban említett két korszakhoz később, a 16. századtól egy újabb kapcsolódott, ekkor alapították meg a római kollégiumokat, amelyekhez templomok tartoztak, és ezeknek is van egy, a nemzeti temploméhoz hasonló funkciója. Éppen erről szólt az egyik előadó a görög kollégiumhoz tartozó nemzeti templom kapcsán.

– Sikerült-e a konferencia során valamilyen közös álláspontot találni, mit értünk nemzeti templomon?

– A konferenciának pontosan ez volt a célja, hogy egyfajta definícióhoz kerüljünk közelebb, mit is értünk nemzeti templomon. Tudniillik – és ezt nagyon fontos hangsúlyozni – akármilyen hihetetlennek is tűnik, ez volt Rómában az első olyan konferencia, amely ezt a kérdést felvetette. Ez nagyon furcsán hangzik, de mégis így van. Két konferenciáról tudok, amelyek a nemzeti templomokat – tehát nem egyet – komparatív módon vizsgálták: egy művészettörténeti és egy zenetörténeti konferenciáról, de egyiken sem vetődött fel a nemzeti templom fogalmának meghatározása. Ezt a kérdést mi tettük fel először, viszont éppen az erőink végessége tudatában határozott földrajzi, kultúrantropológiai szűkítéssel éltünk, ez azt jelentette, hogy direkt nem tárgyaltuk sem az itáliai nemzeti templomokat, sem pedig a nagy monarchiák nemzeti templomait, hanem a kisebb, Európa peremén, a határvidéken levő nemzetekéit tárgyaltuk. Elkezdtük Skandináviával, a Brit-szigetekkel, Kelet-Európával, tehát a lengyel, a rutén, a cseh, a magyar, a horvát és az albán nemzeti templomokkal, kollégiumokkal.

Véleményem szerint nagyon sokban hozzájárultunk a nemzeti templom definíciójához, de amint több részt vevő és előadó történész kolléga elmondta: egy ilyen definíciót illetően talán szerencsésebb lett volna, ha a nagy nemzeti monarchiák utódállamai rendezik meg először ezt a konferenciát. Tehát egy spanyol, francia, portugál és német összehasonlító történészkonferencia után kellett volna megrendezünk nekünk, a kisebb nemzetek kutatóinak. Hiszen ez most azt jelenti, hogy kivételesen nem a nagy nemzetek alkotják meg a paradigmát, amihez a kis nemzetek igazodnak, hanem a kis nemzetek alkotnak egy „római nemzeti egyház” paradigmát, és így a nagy nemzetek kénytelenek tudomásul venni, hogy ebben a kérdésben mi bizony megelőztük őket.

– Milyen lépések várhatók e kezdeményezés után?

– A legfontosabb az, hogy a konferencia anyagát kötetben megjelentessük. Nagyon jó volt a konferencia végén a nyilvános vita, amelynek számos megállapítását be tudjuk építeni a konferenciakötet előszavába, tehát nekem az az ambícióm, hogy ennek a kötetnek olyan előszava legyen, amely a nagy monarchiák és az itáliai régiók nemzeti templomait is tipológiailag besorolja ebbe a rendszerbe. Azt gondolom, hogy a történeti kutatásban ez egy nagyon idézett kötet lesz. Ezek után az a sejtésem, hogy azon nagy nemzeti monarchiák utódállamainak római intézetei is tárgyalni fogják a kérdést, amelyek eddig erre nem fordítottak nagyobb figyelmet.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír