Hivatalosan is kinevezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium igazgatójává Tamási Zsoltot

Külhoni – 2018. szeptember 3., hétfő | 12:49

Augusztus 30-án a román oktatásügyi minisztérium hat hónapra kinevezte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ideiglenes vezetőtanácsát és igazgatóját. A tisztséget ismét Tamási Zsolt tölti be – közölte hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az RMDSZ azt is közölte, hogy az augusztus 30-án publikált miniszteri rendelet értelmében Tamási Zsolt igazgatói minőségében megtehette a tanév beindításához szükséges első adminisztratív lépést: beszerezte az iskola adószámát. Augusztus 31-én, péntek délután megtartotta első gyűlését az iskola vezetőtanácsa, a következő napokban megkötik a tanárokkal a munkaszerződéseket, és elkezdik a diákok átiratkozási kéréseinek jóváhagyását.

Tamási Zsolt a magyar közmédiának adott pénteki nyilatkozatában kijelentette: megerősítették az elmúlt két év meghurcoltatásai, és edzettebben vág neki a következő tanévnek, mint az iskola első elindításakor. „A megpróbáltatás mindenkinek erőt ad, és közösségépítő hatást is ki tud váltani” – fogalmazott az igazgató.

Hozzátette: a szülők, a tanárok és a diákok is kitartottak az elmúlt tanévben beszüntetett intézmény mellett. Nemcsak az iskola korábbi diákjai jöttek vissza, hanem újabbak is jelentkeztek, így három osztállyal több indulhat a szeptember 10-i tanévkezdéskor, mint amennyit eredetileg terveztek. Elmondta: az iskola több mint háromszáz tanulóval, 14 osztállyal indul újra.

A katolikus gimnázium azt követően szűnt meg, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádat emelt az intézmény 2014-es létrehozása kapcsán észlelt törvénysértés miatt Stefan Somesan akkori főtanfelügyelő és Tamási Zsolt iskolaigazgató ellen. Az iskola újraalapításáról törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban a román alkotmánybíróság márciusban alkotmányellenesnek minősítette. Az újraalapításról végül az oktatásügyi tárca fogadott el rendeletet augusztus 9-én. Az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) kilátásba helyezte, hogy a rendeletet megtámadja a közigazgatási bíróságon.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Romániának a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) történő csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a kilátásba helyezett vétóját.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria