A nyilatkozatot március 18-án aláírta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, valamint Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke. Ez is azt mutatja, hogy a kívánt gyerekek megszületése össznemzeti ügy. 2013-ban már az akkori összes parlamenti frakcióvezető aláírta a mozgalom nyilatkozatát.
Bár péntek reggel egy összehangolt hackertámadás több órára elérhetetlenné tette az oldalt, három nap alatt már több mint 500 aláírás érkezett. Ismert művészek, tudósok, újságírók, közösségépítő emberek is aláírták a kezdeményezést, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány létrehozója; Csókay András idegsebész; Kovács András Péter humorista; Prieger Zsolt zeneszerző, az Anima Sound System frontembere; Szalóki Ágnes zenész; Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus; illetve Süveges Gergő, Takács Bence, Bodacz Balázs, Csintalan Sándor és Szöllősi Györgyi műsorvezetők.
A nyilatkozat, az eddigi támogatók neve ITT olvasható, és itt is lehet aláírni.
Forrás: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Fotó: Pixabay
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria