Húsz év múlva lemegy a függöny? – Beszélgetéssorozat indult a klímaválságról a Párbeszéd Házában

A kéthetente megrendezett beszélgetéssorozat első alkalmán Gelencsér András vegyészmérnök, a Pannon Egyetem volt rektora, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja; Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) alelnöke és Zlinszky János környezetjogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense beszélgettek a sorozatnak címet adó nyilatkozat kulcskérdéseiről. A beszélgetést, melynek Dudás Gergely, a European Climate Foundation kommunikációs munkatársa volt a moderátora, Huszár András, a Green Policy Center igazgatója vezette fel.

Tavaly ősszel jelent meg A klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért, mely azt hivatott kommunikálni, hogy kevesebb tévhitre, kevesebb vitára, és több cselekvésre lenne szükség. A nyilatkozatban a pozitív változások felgyorsítását sürgetik.

Az est villámkérdésekkel kezdődött, és a továbbiakban is ezek mentén tagolódott.

A 2050-es jövő, a zérókibocsátás megjelölt időpontja vajon sötét vagy derűs lesz? – tette fel a kérdést Dudás Gergely.

A válaszok között elhangzott, ez attól függ, hogy addig mennyi szén-monoxidot bocsátunk ki; rajtunk múlik, hogy sötétebb vagy derűsebb lesz. A beszélgetőpartnerek hangsúlyozták, a klímaválságra technológiai megoldás nincs, inkább szemléletbeli változás szükséges:

a jólét helyett a jól létet kellene szem előtt tartanunk, meg kellene látnunk, mi az, ami valójában boldogít minket.

De a belátáshoz vajon katasztrófasorozatokra van szüksége az emberiségnek? Úgy tűnik, a nagy dominók közül legalább egynek el kell dőlnie ahhoz, hogy sokan felébredjenek – bár katasztrófa volt elég, ezekhez inkább csak jobban hozzászoktunk. Ha viszont átfogalmaznánk a jelenlegi válsággal szembeni, kényszerű védekező reakciónkat, és arra fókuszálnánk, hogy egy jobb világot építünk, lenne változás. Azt is látni kell, ha a gazdagsági keretrendszer megmarad, igen nehéz lesz társadalmi változást elérni: rendszerszintű átalakításra van szükség.

A klímaharc elmúlt évtizedeiben számos tévhittel lehetett találkozni. A klímaválság létezésének ténye és emberi tevékenység által előidézett volta ma már talán kevésbé vitatott.

Gelencsér András elmondta: a klímaharc kifejezés nem szerencsés, mert nemcsak klímaválságot, hanem komplex ökológiai válságot tapasztalunk. A globális civilizáció eljutott egy olyan állapotra, amivel nem tud mit kezdeni. A klímaváltozás tünet, olyan, mint a láz az emberi szervezetben. Ha csak a tünetet kezelnénk, az a probléma gyökerét nem oldaná meg.

Komolyabb a betegség: az egész civilizáció működésképtelen, egy globális ökológiai válság kellős közepén vagyunk, melyet komplexebben kellene kezelnünk.

Ürge-Vorsatz Diána szerint jelenleg az éghajlatváltozás a legégetőbb a környezeti krízisek között, ugyanis „a többit vissza lehet csinálni, az éghajlatváltozást nem. Hat fokkal melegebb klímában nem él meg a civilizáció.” Mint mondta, sok válságot megoldottunk már, például nagyjából megoldottuk az ózonlyukat a technológia segítségével. A mostani probléma viszont a társadalom gyökerét érinti, hiszen a modern társadalom a fosszilis energiaforrások pillérén nyugszik. Azokban a nyugati országokban, amelyek kultúrájába beépült a klímavédelem, könnyebb a helyzet: az emberek jobban elfogadják, hogy változtatni kell.

Zlinszky János szerint a klímaváltozás kérdését nem mindegy, ki vitatja. A hídépítőknél például nincs kérdés, milyen hosszúnak kell lennie egy acélrúdnak – a klímaváltozáshoz ellenben mindenki ért. Melegszik a világ. De miért? Fel kell derítenünk az oksági összefüggéseket, mely a komplex jelenséget okozza. Zlinszky János hangsúlyozta: ideje lenne a tudásalapú politikának, mert fel kell nyitni a szemeket.

A beszélgetés következő témájaként a politika és a tudomány kapcsolatáról esett szó. 2015-ben a párizsi egyezménnyel az előbbi figyelt arra, amit a tudomány mondott. Zlinszky János hangsúlyozta:

a politika nem hajlandó leszámolni egy „szent tehénnel”, a világgazdaság gyorsuló, állandó növekedésével.

A beszélgetésben a párbeszédet az orvos-beteg kapcsolathoz hasonlították, amelyben a páciens nem hajlandó azt elfogadni, amit az orvosa mond. De vajon van-e olyan megoldás, mely elfogadja a páciens nehézfejűségét?

Ürge-Vorsatz Diána szerint a 10 pont egyikében, márpedig hogy minden probléma gyökere a jólét, egyetértés született. A megoldás ott kezdődik, hogy egyre többet beszélgetünk a témáról, ami láthatóan nagyon érdekli az embereket. Azt kellene kommunikálni, mi az, amit holnap tudunk tenni, hiszen az nem vezet célra, ha a rendszerszintű problémákról beszélünk. Mindent megváltoztatni nem tudunk, abban kell segítséget nyújtani, mit kell tenni következő lépésként.

Dudás Gergely felvetette, ha a beszélgetőpartnerek új zöld diktátorok lennének, mi lenne az első tíz intézkedésük.

Gerencsér András szerint

el kell fogadtatni a szükséges korlátozásokat, az embereket meg kell győzni, hogy muszáj közösen tennünk. Ha felvázolnák, hogy 20 év múlva lemegy a függöny, elfogadnák a korlátozó intézkedéseket.

Az alapokat az általános műveltségnek és az oktatásnak kellene megteremtenie, hiszen alapvető természeti törvényekkel nincsenek tisztában az emberek. A gravitációt még elhiszik, az anyagmegmaradás már nem ismert számukra. A természettudománynak is az alapműveltség részévé kellene válnia, mert a hiányosságok talaján csak összeesküvés-elméleteket lehet gyártani.

Ürge-Vorsatz Diána ehhez hozzáfűzte: sajnos egyre több kutatás igazolja, hogy nem vagyunk racionálisak: ha egy influenszer pozicionál egy témát, az sokkal erősebb hatású, mint a tudomány. Más országokban még rosszabb a természettudományos műveltség, a magyarok ezen a téren még mindig jobban szerepelnek. Kiemelte:

az alapokat, az egyenlőtlenségeket kellene csökkenteni, hiszen a kibocsátások jelentős része a gazdagoktól, nem a szegényektől származik. A „Top 10” nagy dolgokat tehetne, de éppen őket nem érdekli, mekkora a kibocsátásuk.

Kimutatták, hogy amikor kisebbek voltak az egyenlőtlenségek, többet fejlődött a társadalom. Addig nem tudjuk megoldani a klímaváltozást, amíg az influenszerek arról posztolnak, milyen űrutazáson vettek részt. Ürge-Vorsatz Diána azt is hangsúlyozta, ne legyünk növekedésfüggők. Ha például a repülés árába beépítenénk a környezeti károk árát, amiket okozunk, kevesebbet repülnénk. Az épületszektor nullenergiás kialakítása fontos lenne, amivel mindenki jól járna. Megvan hozzá a technológia, csak pénz és akarat kérdése az alkalmazása, ráadásul a befektetett költség pár év alatt megtérülne.

Zlinszky János rámutatott: kell, hogy legyen elképzelésünk a jövőről: nem elég azt tudni, mit nem akarunk, hanem kell egy vonzás, ami felé tartunk. Felhívta a figyelmet a reklám fontosságára, hiszen a köznevelés szerepét ezek veszik át. Mint mondta, ha valakinek rossz a májlaborlelete, az lehet attól, hogy iszik, gyulladása vagy rákja van. „Amíg tehát a társadalom addikcióban van, hiába adok neki antibiotikumot. A világ gazdag régióinak népességszáma nem nő, hanem csökken, a fogyasztás mégis nő. Ez csak úgy fordulhat elő, hogy erre rádumálták őket, őrült szaktudással.

Ha addikcióban vagyunk, azt kell kezelni, le kell venni minket a szerről.”

A regeneratív mezőgazdaság, valamint a talaj szervesanyag-megkötő képességének visszaállítása is rendkívül fontos, hiszen a szén-dioxid-elnyelést kell fokozni, miközben a kibocsátást csökkentjük – tette hozzá Zlinszky János.

Miután a villámkérdések között felmerült, lenne-e értelme a karbonadónak, a fogyasztáshoz kötött árazásnak, a progresszív adózási formáknak; a beszélgetés azzal folytatódott, mi a társadalomtudományok szerepe a klímaválság terén.

Zlinszky János szerint be kellene látni, hogy ha a természetbe ruházunk be, az nem költség, tehát a természetvédelmet nem költségalapon kellene elszámolni. Az állam nem élvez szabadságot abban a tekintetben, hogy a környezet minőségét romlani engedje. Strasbourgban előrehaladást értek el a svájci kormánnyal szemben, hogy nem tesz eleget a klímaváltozás megállítása érdekében. Sokan csatlakoztak ehhez a perhez. Magyarország tagja ennek a rendszernek, nekünk is kötelezőek az előírások. A jogászok és a közgazdászok „kitermelték” a megoldásaikat, ezeket alkalmazni, betartani kellene.

Ürge-Vorsatz Diána a magatartástudományok szerepét emelte ki. Elmondta, a legtöbb kutatás ezzel kapcsolatosan a magánszektorban van. De ha alkalmaznánk a tudást, hogyan hassunk az emberek gondolkodására, azt a demokráciába való beleszólásként minősítenék, miközben a cégek az orrunkon keresztül vezetnek minket nap mint nap. Több pszichológus dolgozik azon, hogy a közösségi oldalak hogyan tudnák még jobban behálózni az embereket, de közel nincsenek annyian, akik kezelnék az emiatt keletkezett pszichés kárt.

Vajon a nemzeti kormányok joggal adnak maguknak felmentést, hogy egyedül úgysem tudnak segíteni? Gelencsér András rámutatott: a nemzetközi összefogás csírája sem látszik, miközben van egy globális probléma – a megoldások ugyanis gazdasági érdekeket sértenek, ellenérdekeltség miatt a kezdeményezések nem érnek célt. Ugyanakkor

vagy nemzetközi megoldás van, vagy semmilyen megoldás nincs, az ökológiai válság nemzeti szinten nem megoldható.

Érzékelhetők olyan eltérések is, hogy Norvégia olajból és gázból lett kőgazdag, mégis zöldnek hívja magát – fűzte hozzá.

Milyen területeken lehetne akkor mégis csak eredményt felmutatni? – tette fel a kérdést Dudás Gergely.

Ürge-Vorsatz Diána elmondta, mivel a városokban történik a kibocsátások nyolcvan százaléka, e települések könnyebben tudnának lépéseket tenni. Elég egy-egy karizmatikus vezető, hogy élhetőbbek legyenek az utcák. Mint mondta, az, hogy élhető városban éljünk, minden lakót érdekel. Párizsban az utazások nagy része tömegközlekedéssel, kerékpárral és gyalog történik. Sok városban nincs dugó, mert már senki nem akar autóval menni. Azokra a megoldásokra kell fókuszálni, amelyektől egyébként is jobb az élet.

Zlinszky János ismét egy példával magyarázta a helyzetet: ha látjuk, hogy neki fogunk menni a falnak, mert az féktávolságon belül van, elengedjük a féket, vagy gázt adunk?

Minden fékezésnek van értelme, mert meg kell próbálni olyan kis sebességgel ütközni, amilyennel csak lehet.

Sokkal aktívabbak leszünk a saját közösségeinkben, bátrabban megszólalunk, ha a magunk életében megpróbálunk változást elérni.

Az előadók ezután a saját életükből említettek olyan gyakorlatokat, melyekben ezek megvalósultak. Ürge-Vorsatz Diána még azt is kiemelte, hogy 23 évig volt otthon gyesen, nem volt keresete. Használt ruhákat hordtak, de többet volt együtt a család. Zlinszky János egy ideig listázta ezeket a gyakorlatokat, helyi gazdáktól vásárol, tömegközlekedéssel utazik, gyalogol, de a gyerekei máris túltettek rajta a klímatudatosság terén: a fia összecsukató biciklivel megy ki külföldi konferenciára. Ürge-Vorsatz Diána hangsúlyozta: Ferenc pápa életével is megmutatta, lehet mosolyogni akkor is, ha nem a pápai magánlakosztályon lakik. A Szentatya rámutatott,

nem tudjuk megoldani a környezeti válságot, ha nincs erkölcsi megtérés bennünk.

A hallgatóság kérdéseire válaszolva elhangzott, jobb lenne, ha az elektromos áramot ott termelnénk meg, ahol elhasználjuk. Ha minden kihasználható tetőre tennénk napelemet, több elektromos áramot tudnánk termelni, mint az egész ország áramszükséglete.

Gelencsér András a beszélgetés végén hangsúlyozta:

nem az a kérdés, milyen legyen a jövő, hanem hogy legyen jövője a gyermekeinknek.

Fotó: Merényi Zita

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír