Idén is megrendezték a Gellért-hegyi keresztutat

Hazai – 2023. március 28., kedd | 14:11

Immár negyedik alkalommal szervezett keresztutat a Szentimrevárosi Egyesület (SZIE) Budapesten, a Gellért-hegyen, idén március 25-én. A XI. kerületi civil egyesület a nagyböjti időszakban hagyományosan nagyszombat előtt két héttel rendezi meg a szabadtéri áhítatot.

Március 25-én, szombaton délután is a Sziklatemplomnál gyülekeztek a résztvevők. A budai ciszterci Szent Imre-templom plébánosa, Szkaliczki Örs OCist vezetésével indult el a mintegy kétszáz fős menet a hegyoldalban.

Mivel még csak tervezik a végleges keresztút visszaállítását a Gellért-hegyen, most is alkalmilag felállított stációk mentén imádkoztak a résztvevők. Az elmélkedéseket ciszterci, lazarista és pálos szerzetesek felváltva olvasták az egyes állomásoknál.

Harminc önkéntes fiatal segítette a Gellért-hegyi keresztút zavartalan lebonyolítását.

Forrás: Budai Szent Imre-plébánia

Fotók: Réber Anikó, Török Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria