Igent mondok – Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott online női lelkigyakorlatot

Hazai – 2022. április 27., szerda | 20:56

Tavaly több mint 6300-an vettek részt az Igent mondok elnevezésű online női lelkigyakorlaton, amelyet a Jézus Szíve Társasága két szerzetesnője, valamint két világi segítőjük hirdetett meg. A nagy sikerű lelkigyakorlatot idén májusban is megszervezik.

Ahogy a szervezők a felhívásukban írják, több százan kérték tőlük, hogy ismételjék meg a lelkigyakorlatot és folytassák a tavaly elkezdett lelki munkát.

A lelkigyakorlatot előkészítő kis női csoport nagyrészt együtt maradt, hiszen Balla Erika SJC, Jacsó Annamária és Szebedy Bolda benne voltak a kezdő négyesben, melléjük Tyukodi Beáta SJC csatlakozott rendtársa, Mézinger Gabriella SJC helyére. Négyükhöz kapcsolódik egy támogatói kör is, akik imával, gondolatokkal, konkrét feladatok elvégzésével segítenek nekik.

A lelkigyakorlatozók Szűz Mária életének szemlélésével igyekeznek igent mondani arra az életre, amit Istentől kaptak.

A regisztrálók május hónapban mindennap segítséget kapnak ahhoz, hogy Mária életének főbb eseményeit átimádkozva közelebb kerülhessenek hozzá és az Ő segítségét kérve nőiességük megélésében és a bennük rejlő értékek kibontakoztatásában gazdagodhassanak.

A lelkigyakorlat alatt Szent Ignác-i imamódokkal (szemlélődő és ritmikus), valamint képekkel és zenével imádkozhatnak a résztvevők. Ez idő alatt a szervezők napi hűséges imára hívnak: kérik, hogy ki-ki lehetőségeihez mérten naponta 30-60 perc imaidővel számoljon, de ha csak 15 percet sikerülne beillesztenie valakinek a napjába, annak is érdemes csatlakoznia az online lelkigyakorlathoz.

A szervezők idén is arra buzdítják a résztvevőket, hogy lehetőség szerint másokkal együtt vegyenek részt a lelkigyakorlaton, mert az nagy megerősítéssel bír. „Buzdítunk arra, hogy a környezetedben lévő nőket bátorítsd a lelkigyakorlaton való részvételre, szervezzetek heti találkozást, ahol megosztjátok az út során szerzett tapasztalataitokat.” Idén szeretnének azoknak segíteni, akik környezetükben nem találnak csoportot, viszont szívesen csatlakoznának egy véletlenszerűen beosztott virtuális körhöz. Továbbá útmutatást is kívánnak adni a csoportvezetőknek a heti alkalmak vezetéséhez.

A lelki út szentmisével veszi kezdetét, április 30-án 11 órakor a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban. A szertartást Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora mutatja be.

A szentmise élőben a templom YouTube-csatornáján is követhető lesz.

A lelkigyakorlatról és a jelentkezésről bővebben ITT lehet tájékozódni.

Forrás és illusztráció: Jézus Szíve Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria