II. János Pál pápa látogatásának 30. évfordulójára emlékeznek Debrecenben

Hazai – 2021. augusztus 15., vasárnap | 16:20

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, a debreceni Szent Anna Főplébánia és a Tiszántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatala szervezésében augusztus 13-án sajtótájékoztatón mutatták be a II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára tervezett háromnapos – augusztus 16. és 18. között zajló – ünnepi programsorozatot, valamint a különleges alkalomra megjelent kiadványt.

A református Nagytemplom mögötti emlékkertben található Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban megrendezett sajtótájékoztatót Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, valamint Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke, a Szent Anna-székesegyház plébánosa tartotta.

II. János Pál pápa első magyarországi – 1991. augusztus 16–20-ig tartó – apostoli útja alkalmával augusztus 18-án Debrecenbe is ellátogatott, ahol ökumenikus találkozón vett részt a debreceni református Nagytemplomban. A pápa az ott elhangzott nagy hatású beszédében kiállt a Katolikus Egyház elkötelezett egységtörekvései mellett. Az ökumenikus találkozó végén a Krisztusban hívő katolikusok és reformátusok kiengesztelődése jegyében koszorút helyezett el a protestáns gályarab prédikátorok emlékoszlopán, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

Fekete Károly püspök hangsúlyozta, a protestantizmus szempontjából azért is nagy jelentőségű az egykori pápalátogatás, mert régi sebet gyógyított be. A gályarabok emlékoszlopa azoknak a tanítóknak, református protestáns prédikátoroknak állít emléket, akik a 17. században kiálltak a hitükért a pozsonyi törvényszék előtt is. Bár Debrecenben nem történt ilyen atrocitás, de nagyon sok gályarabbá lett prédikátor a Debreceni Református Kollégiumban tanult, itt erősödött a hivatása, ezért helyezték el az emlékoszlopot a templom mögötti Emlékkertben. Ezek az események ugyan régen történtek, de minden gesztus fontos – így II. János Pál pápa debreceni látogatása is –, melyek arra utalnak, hogy mi már nem vagyunk az örökösei annak az egyháztörténeti korszaknak, és túl tudunk azon lépni.

Fekete Károly elmondta: a háromnapos programsorozat részeként ökumenikus igeliturgiát is tartanak, amelyen – a római katolikus, a görögkatolikus, baptista, evangélikus, ortodox és református egyház képviselőinek részvételével, a nagyobb felekezetek egyházi vezetőivel, a 30 évvel ezelőtt elhangzott imádságok, énekek, akkor felolvasott igék, valamint a beszédek egy-egy részletei, meditációk fognak emlékeztetni bennünket a történelmi jelentőségű pápalátogatásra.

Az ökumenikus igeliturgia 2021. augusztus 17-én, kedden 18 órától lesz a debreceni református Nagytemplomban, majd 19 órakor kezdődik a gályarabok emlékoszlopának megkoszorúzása a Nagytemplom mögötti Emlékkertben.

Palánki Ferenc megyéspüspök rámutatott, valóban ezen egyháztörténelmi eseménytől kezdve bontakozott ki még inkább a korszak, amelyben azt erősítjük és keressük a másikban, ami krisztusi, és nem azt bíráljuk, ami nem az. Ha ebben tudunk egymásnak segíteni, akkor teszünk igen sokat az ökumenéért és Isten országáért.

Palánki Ferenc személyes élményét is megosztotta a sajtó munkatársaival. II. János Pál pápával teológushallgatóként, a Mátyás-templomban találkozott a papnövendékek és szerzetes növendékek közösségében. „A Szentatya mindenkit megérintett, volt, akivel kezet fogott, nálam megállt, majd mélyen belenézett a szemembe. Olyan krisztusi szeretettel nézett rám, hogy azt éreztem belém lát. Jó lenne, ha mi is ezzel a szemmel tudnánk egymásra nézni, és úgy szeretni a másik embert, ahogyan van! A Szentatya Krisztus szeretetét képviselte. Nekem ez óriási élményt jelentett és megerősített a hivatásomban.”

A debreceni jubileumi eseménysorozat kiemelkedő alkalma lesz a Szent II. János Pál pápát ábrázoló életnagyságú szobor megáldása ünnepi szentmisével egybekötve. Az esemény 2021. augusztus 18-án, szerdán este a debreceni Szent Anna-székesegyházban 17.15-kor rózsafüzér éneklésével kezdődik, 18 órakor hálaadó szentmisén vehetünk részt, majd megáldják a székesegyház lépcsőteraszán Kovács Jenő szobrászművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobrát. A szentmise főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek lesz, aki Rómában töltött szolgálati évei alatt tíz éven keresztül volt a Szentatya munkatársa.

Palánki Ferenc megyéspüspök hozzátette, a pápalátogatás áldásos gyümölcse, hogy a Szentatya 1993. május 31-én megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, 2015 óta pedig Debrecen a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye központja is.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita úgy fogalmazott, hogy a Katolikus Egyház tagjaiként a görögkatolikusok is részt vesznek a programokon, és emlékeznek a rendkívüli alkalomra, amelynek egyik főszervezője Keresztes Szilárd, akkori görögkatolikus püspök volt. 30 évvel ezelőtt a pápa Máriapócsra is ellátogatott, görögkatolikus Szent Liturgiát celebrált. Kocsis Fülöp egyszerű papként vett részt az alkalmon, azzal a feladattal megbízva, hogy a liturgikus énekeket éneklő kórust irányítsa. Az érsek úgy fogalmazott, Szent II. János Pál pápa különleges erőt sugárzó ember volt.

A jubileumra a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kiadásában Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános szerkesztésében Hogy legyenek eggyé – Emlékkönyv Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára címmel emlékkötet jelent meg, mely visszaemlékezéseket, a sajtóban is követhető felkészülési napokról szóló beszámolókat és az utólagos visszhangot is tartalmazza, és természetesen beszámol magáról az eseményről. A sajtótájékoztatón a kötetet a főszerkesztő, Krakomperger Zoltán mutatta be.

A helynök bemutatta az ünnepi programsorozat nyitó rendezvényét is.

2021. augusztus 16-án, hétfőn a Kölcsey Központ I. emeleti Báltermében 17 órától filmvetítés lesz II. János Pál pápa debreceni látogatásáról, majd 18 órától kerekasztal-beszélgetés II. János Pál pápa debreceni látogatásának jelentőségéről.

A résztvevőket köszönti: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. A beszélgetés résztvevői: Fekete Károly református püspök, Gyulay Endre nyugalmazott püspök, Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök, Vad Zsigmond református esperes, nyugalmazott lelkipásztor, Keresztesné dr. Várhelyi Ilona irodalomtörténész, muzeológus.

A sajtótájékoztatótól bővebben ITT olvashatnak.

A debreceni jubileumi megemlékezés részletes programja ITT olvasható.

Forrás: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid/Öröm-hír Sajtóiroda, Kovács Péter/haon.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria