Ismét ártatlan emberi életeket követelt a közép-afrikai Csádban élő rivális csoportok harca

Külhoni – 2022. szeptember 28., szerda | 14:55

A szeptember 13-i összecsapás azért tört ki, mert egy földműves azzal vádolt egy pásztort, hogy a földjére hajtotta jószágát. Attól kezdve az Iro-tó nevét viselő Lac Iro kerület öt kantonjának több településén is harcok törtek ki, melyekben 19 ember életét vesztette, 22-en megsebesültek, 18 főt pedig letartóztattak. Ennek kapcsán nyilatkozott a dél-csádi Sarh püspöke.

„Ismét vér áztatta hazánk földjét. Ismét ártatlan emberek vesztették életüket vagy sebesültek meg néhány fegyveres bűne miatt. Ismét tönkretették amúgy is szegénységben élő emberek tulajdonait” – nyilatkozta Miguel Angel Sebastián Martinez, a dél-csádi Sarh püspöke, amikor visszatért Kyabéból, ahol pár nappal azelőtt összecsapások törtek ki rivális csoportok között, és többen életüket vesztették.

A főpásztor igazságot követel: „Isten meghallgatja a szerencsétlenül jártak kiáltását, és egy napon igazságot szolgáltat. Efelől nyugodtak lehetünk.” De addig is, amíg az isteni igazságszolgáltatásra várunk, „a hatóságoknak cselekedniük kell. Elsősorban a közigazgatási és az igazságügyi hatóságot szólítom fel, adjanak számot arról, mi történt valójában. Az igazságot szeretnénk tudni, amelyet nem szabad elrejteni, sem manipulálni. Igazság nélkül nem lehet békét teremteni”.

A püspök szolidaritásra buzdít az összecsapások áldozataival és kárvallottaival, azokkal, akik elvesztették szeretteiket vagy anyagi javaikat, azokkal az emberekkel, akiknek el kellett menekülniük falvaikból, noha amúgy is éhínség fenyegette őket, mert a közelmúltbeli árvizek tönkretették a termést.

A földművesek és pásztorok közötti konfliktusok újra és újra fellángolnak a tartományban, és gyakran halálos áldozatokat követelnek. Az ENSZ 2021. júliusi jelentése szerint a csádi közösségek közötti konfliktusokban már 309-en haltak meg, 182 a sebesültek, több mint 6500 a kitelepítettek száma; szegényes vagyonukat és megélhetésüket veszítették el az emberek a folyamatos feszültségek miatt. Ahhoz, hogy ezeknek véget lehessen vetni, az ENSZ szerint hosszú távú megoldások kellenek, amelyek a pásztornépek, a földművesek és a lakosság többi részének szükségleteit is figyelembe veszik, lehetővé téve, hogy mindannyian hozzáférjenek a természeti erőforrásokhoz és a szolgáltatásokhoz.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: fides.org

Fotó: Avvenire

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria