Ismét új görögkatolikus egyházmegyét alapított Ferenc pápa

Kitekintő – 2018. december 12., szerda | 11:24

Röviddel azután, hogy Macedóniában beiktatták a nemrég felállított első görögkatolikus egyházmegye püspökét, ismét egy apostoli exarchátust emelt egyházmegyei rangra a Szentatya, ezúttal Szerbiában, melynek Djura Džudžar lett az első megyéspüspöke.

Ferenc pápa a Szerbiában élő bizánci szertartású katolikusok apostoli exarchátusát egyházmegyei rangra emelte, ezzel létrejött a Bácskeresztúri Szent Miklós Egyházmegye.

Az így létrejött egyházmegye első megyéspüspöke Djura Džudžar püspök lett, aki acrassumi címzetes püspökként volt az exarchátus első apostoli kormányzója.

Djura Džudžar (Dzsudzsár György) püspök 1954. április 22-én született a vajdasági Sajkásgyörgyén (Đurđevo, Szerbia), ruszin nemzetiségű családban. 1980. szeptember 7-én szentelték pappá, és a Kőrösi (Križevci) Egyházmegye (Horvátország) áldozópapja. Egy ideig a Keleti Kongregáció hivatalnokaként tevékenykedett.


A bácskeresztúri székesegyház

2001. március 3-án acrassumi címzetes püspökké és a Munkácsi Egyházmegye segédpüspökévé nevezték ki, majd március 19-én Szent II. János Pál pápa szentelte püspökké. 2003. augusztus 28-án a Szerbia-Montenegróban élő bizánci katolikusok részére felállított apostoli exarchátus első kormányzójává nevezték ki. 2013. január 19-én az exarchátus területét Szerbiára korlátozták.

2016 márciusában a Szent Cirill és Metód Püspöki Konferencia alelnökévé választották, mely Szerbia, Montenegró, Macedónia és Koszovó főpásztorainak közös testülete.

Djura Džudžar püspök több alkalommal is járt Magyarországon, az elmúlt években a legnagyobb görögkatolikus ünnepeket megtisztelte jelenlétével.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria