A környéken lakók régi álma valósulhatott meg a süttői mészkőből készült szobor felállításával. Gaálné Merva Mária, a Gödöllői Múzeum nyugalmazott igazgatója az ünnepségen felidézte: az 1930-as évek második felében a máriabesnyői zarándokhely új vasúti megállóhelyet kapott. Ekkoriban nagyon sok vasutas zarándokolt Máriabesnyőre, ezért a Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága a megállónál egy Mária-kút elhelyezéséről döntött, kifejezve a Mária iránti tiszteletet.
A Madonnát és a Kis Jézust ábrázoló szobor elkészítésre felkérték Bory Jenő festő- és szobrászművészt. Az alkotó a zarándokhely kegyszobrának felnagyított változatát készítette el vörösmárványból, melyet ezerötszáz vasutas jelenlétében Hanauer Árpád István váci püspök áldott meg 1936. október 12-én.
A szobor a II. világháború alatt megsérült; 1951-ben a máriabesnyői lakosok, félve a hatalomtól, a kegytemplomban helyezték el. 2000-ben Koós Albert és Szűcs Józsefné kezdeményezésére restaurálása után a templom előtt, egy kút közepén állították fel újra a szobrot. Ennek – Varga Attila és társa által készített – másolatát helyezték most el a vasútállomás peronján.
Az ünnepségen megjelent Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, aki először arról beszélt, nagyon fontosnak tartja, hogy civilek kezdeményezése, kitartó munkája eredményeként sor kerülhet a szobor megáldására. Hangsúlyozta, hogy épp jókor kereste fel Koós Albert a szobor elhelyezésének ötletével, hiszen az állomás egésze megújult, s így annak régi hangulatát idézheti meg egy kicsit a kegytemplom felé forduló Mária-szobor.
Ezzel a múlt gyökereiből, értékeiből sikerült valamennyit a mai világnak és a jövőnek is megmutatni – mondta a gödöllői polgármester.
A szobor leleplezése után, megáldása előtt Gémesi György Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismerésben részesítette a felállítást kezdeményező Koós Albertet.
Az ünnepségen Kája Sándor, a máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika kántora vezetésével hangzottak el Mária-énekek.
Fotó: Merényi Zita
Bókay László/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria