Isten festménye mindig másmilyen, mindig gyönyörű – Beszélgetés egy fiatal alkotóval

Nézőpont – 2018. december 9., vasárnap | 14:20

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett „Az Eucharisztia az Egyház életének forrása” című fotópályázaton Pesti Dóra fotóját különdíjban részesítette a szakmai zsűri. Az elismerést novemberben Budapesten, a Szent István-bazilikában vette át a fiatal alkotó.

Pesti Dóra Összetartó erőnk című fényképe az „Eucharisztia és közösség” ábrázolásáért kapta az elismerést. Az életéről és istenkapcsolatáról beszélgetett a különdíjjal jutalmazott alkotóval Bölönyi Gabriella.

– Kedves Dóra, meséljen az életéről, családjáról! Mit jelent az Ön számára a fotózás?

– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mivel csodálatos családot kaptam az Úrtól. Szüleim vallásos neveltetésben részesítettek. Már kisiskoláskorunkban jártunk testvéreimmel együtt egyházközségi programokra, így nagyon sokat kaptunk az istenszeretetről és a közösséghez való tartozás jelentőségéről. Négyen vagyunk testvérek: ketten (bátyámmal) a felsőoktatás akadályait győzzük le, két kisebb testvérem az általános, illetve a középiskola padjait koptatja. Számomra a fotózás egyfajta lehetősége annak, hogy olyan emberek felé is üzenhessek, akik még nem tapasztalhatták meg Isten fantasztikus csodáit. Itt nem is feltétlenül vallással kapcsolatos fényképekre gondolok, hanem akár egy naplementére, amely egész más lesz egy budapesti környezetben, és más a mezőn, egy szénaboglya mellől. Egyszerűen fantasztikus: Isten festménye mindig másmilyen, mindig gyönyörű. A mai fejlett technológiával csak egy kattintás, mások számára pedig pillanatnyi boldogság egy ilyen fotó megtekintése.

– Hol és hogyan készült a díjnyertes, Összetartó erőnk című fotó?

– A fénykép a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség gyömrői ifjúsági és gyerektalálkozóján készült: a saját kiscsoportommal igyekeztünk valami szépet alkotni. Nagyon szeretem ezt a közösséget, régóta aktív tagja vagyok, sokat köszönhetek nekik. Nyári táborainkban rengeteget fejlődök, és lehetőségem van arra, hogy új dolgokban is kipróbáljam magam. Egy ilyen táborban kezdődött el a „médiás pályafutásom” is, amikor kezembe nyomtak egy kamerát, hogy „nesze, a piros gombbal indul a felvétel, alkoss”. Aztán a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészség által szervezett médiás képzéseken és hétvégéken bővíthettem tudásomat, és sokat fejlődtem. Jelenleg a Váci Egyházmegye Ifjúsági Lelkészsége médiás koordinátori csapatának vagyok a szakmai munkatársa, ami azért érdekes, mert akik eddig a képzéseken az „oktatóim” voltak, most a kollégáim. Nagyon hálás vagyok ezért is a Jóistennek, és továbbra is látok lehetőségeket ebben a tevékenységben.

– Egy ilyen aktív embernek milyen az Úristennel a kapcsolata? Mit jelent Pesti Dórának személy szerint a 2020-as eucharisztikus kongresszus?

– Az előzőekben említettekhez visszatérve nem volt kérdés az életemben, hogy vallásos szeretnék-e lenni, mivel ezt szüleim már születésem, illetve a babakori megkeresztelésem óta tudatosan építgették bennem. A vasárnapi szentmise elmaradhatatlan részét képezi az életemnek, és a napi ima is nagyon fontos és erőt adó a számomra. Persze sokszor nehéz kiszakadni a napi tevékenységekből – de kinek nem az a mai rohanó világban? Jelenleg azt érzem, hogy a katolikus közösségek tartanak meg és visznek egyre közelebb az Úristen felé. Nagyon sok dologért és rengeteg szeretetteljes emberért vagyok hálás Neki. A 2020-as eucharisztikus kongresszus számomra egy erős összekovácsolódást jelent a keresztény magyarok között. Ennek kialakulását már megtapasztaltam a 2018-as őszi ForrásPonton is Budapesten. Meghatározó élményként van jelen az életemben az összekovácsolódás öröme azóta is. Sok-sok jót sejtet már most, hiszen csodálatos lehetőségeket kapunk, hogy közelebb kerüljünk az Oltáriszentség titkához, megértsük és megéljük Őt.

– Milyen üzenete van a nyertes fotónak a készítője számára, és mit szeretne elmondani a többi embernek vele?

– Ez egy fogós kérdés. Számomra mindenképp egy erős összetartást sugároz maga a fénykép. Nem véletlenül adtam az Összetaró erőnk címet a fotómnak. A többi embernek talán azt szeretném elmondani, hogy én és a társaim is nagyon szeretjük az Urat, és egy életen át hálásak vagyunk azért, amit értünk, családunkért és mindenkiért tett. Ennek szimbólumaként formáltuk meg a kis keresztet.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Pesti Dóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria