Isten külön-külön szeret, nem tömegként – Háromnapos Jézus Szíve-búcsút tartottak Kalocsán

A főpásztor beszédében, miután elmondta, hogy a szív szó zsidó-keresztény kultúránkban kiemelt helyet kapott, az ősi szó jelentéstartalmának különböző szintjeit magyarázta a híveknek. Elsődleges jelentése szerint, ha valakinek szívproblémái vannak, akkor a kardiológus orvosokhoz fordul, hiszen a szív az a szervünk, melynek munkája pótolhatatlan. A következő jelentési szint már a költészet irányába mutat. A gyermeket váró édesanyára mondják: „szíve alatt hordja gyermekét” – ténylegesen, biológiailag is igaz, de már bővebb jelentést hordoz, valamiképpen benne van kettejük szeretetkapcsolata. Az irodalmi szinten is számos módon jelenik meg a szív kifejezés, de ehhez már hozzákapcsolódik az erkölcsi szint is. Gondoljunk csak a „kőszívű ember fiaira”.

Az erkölcsi rend az a magaslat már, ahol az értelem, az akarat, sőt az érzelem is megjelenik, és kiszámíthatatlanná teszi az emberi személyt. A Szentírás szintjén a teológiával érintkezik a jelentés tartalma. Az ószövetségi Szentírás utolsó betűje „l”, az első pedig „b”: a „léb” szó pedig a szívet jelenti, hiszen az Isten törvényében benne dobog az Isten szíve. Isten törvénye több mint jogszolgáltatás, hiszen felcsillan benne az isteni irgalom. Jézus ezt mutatja meg életével, hiszen szelíd és alázatos szívű, akiben nyugalmat talál az ember lelke. A megváltás isteni műve az irgalom, mely a Jézus Szíve szimbólumában jól kifejezhető: az üdvösség szimbólumává is vált. Az üdvösségtörténet mindig összefonódik a világ történetével: az a korszak, amikor Alacoque Szent Margit és a jezsuiták megteremtették Jézus Szíve tiszteletének kultuszát, válasz volt a racionalizmusra, amikor azt hitték, hogy az ember egyszerűen értelme által mindent megalkothat és megmagyarázhat. Ám az értelem erkölcsiség és hit nélkül a legnagyobb terrorba torkollik, amint azt a francia forradalom megmutatta.

Szombaton egész délután tartó szentségimádáson vett részt a hívő közösség. Az esti ünnepi szentmisét Csorba Dávid kiskunhalasi káplán, iskolalelkész mutatta be, aki a kalocsai búcsú történetéből indult ki szentbeszédében. Megemlékezett róla, hogy 1887. június 18-án az ország történetének egyik legtöbb áldozatot követelő vízi katasztrófája következett be: a biskói kompkatasztrófában több mint kétszázan lelték halálukat a kalocsai búcsúra tartva.

A búcsú harmadik napján a reggeli szentmisék után ünnepi körmenetben vonultak a hívek a Nagyboldogasszony-főszékesegyházhoz. Az Oltáriszentséget a búcsú szervezője és lelkiatyja, Mészáros István kanonok-prépost vitte a menetben. A főmisét hagyományosan a főszékesegyházban mutatták be, az ünnep főcelebránsa és szónoka idén Fülöp Ernő, a székesegyház kanonok-plébánosa volt. Beszédében az isteni szív szeretetét a Jó Pásztor képével magyarázta.

Az isteni szív szeretete a Jó Pásztor képében mutatkozik be a szentírási olvasmányokban. Fülöp Ernő elmondta, hogy a pásztor kép nagyon kedvelt volt a próféták között, de a zsoltáros is szívesen használta, mert az isteni szeretet közelségének leírására kifejezetten alkalmas. Az ószövetségi olvasmányban Ezekiel próféta is úgy beszél az Istenről, mint a pásztorról, aki maga gondoskodik a nyájról: ügyel övéire, visszahozza őket mindenhonnan, hazavezérli és legelteti őket. Csupa olyan tevékenységet végez, ami megnyugvást jelent a nyájnak. Olyan Istenünk van, aki szeretetből közel jön hozzánk: együtt jár népével, és ez az együtt járás a legbensőségesebb pontig jut el. A Pásztor egy lesz közülünk, tanít és gyógyít minket, elvégzi megváltásunk művét, és együtt marad velünk, itt marad az Ő Egyházában, itt marad az Oltáriszentségben, az isteni szóban. Itt marad a szentségekben, a közösségben, a papságban. Folytonos jelenléte a megnyugvás forrása.

Ezután a szónok arról elmélkedett, hogy Jézus szívének szeretete személyes; nem általános szeretet, hanem konkrét és egyedi. Loyolai Szent Ignác ismételte: „inkább tettekben, mint szavakban nyilvánul meg”, elsősorban „adni, és nem kapni akar”. A Jó Pásztor még az életét is kész övéiért áldozni. Ahogy János evangéliuma megjegyzi: minden egyes juhát ismeri és szereti külön-külön, nem tömegként. Mindegyiknek ismeri nevét, gondját, történetét.

A virtuális tömegtársadalomban, melyben élünk, könnyen előfordul, hogy az embert elfelejtik, és névtelenségbe süllyed. Életünk néhány számsorozattá silányodik egy adószám, társadalombiztosítási szám vagy belépési kód fogságában. A személytelen ember arcát nem kell látni. Az arc nélküli, egyéniség nélküli, nem látható embert könnyű vezetni, könnyű eldobni, vagy netán elpusztítani. A halál retorikáját élő világban Jézus Szívének szeretete az „élet evangéliuma”. Jézus Szíve nem feledkezik meg senkiről, mindenkit szeret és névről ismer.

Vizsgáljuk meg életünket, hogy nem távolodtunk-e el ettől az életet adó szeretettől. Ha fáradtak vagyunk és elcsigázottak, mint az a tömeg, amelyen Jézusnak megesett a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, akkor jusson eszünkbe a Pásztor ígérete, aki megkeresi, összegyűjti, megmenti mindazt, aki elveszett – mondta a kanonok. Az ünnepi szentmise a Jézus Szíve-litánia elimádkozásával, majd szentségi áldással ért véget.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír