Itt a középiskolák 2020-as rangsora – Kiderül, melyek a legjobb egyházi iskolák

Hazai – 2019. október 18., péntek | 20:21

A HVG kiadványában az egyházi gimnáziumok rangsorát az idén is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti, a második helyen a szintén budapesti Piarista Gimnázium, a harmadikon pedig a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb középiskolájáról.

Akárcsak tavaly, az idén is a fővárosi Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti az egyházi iskolák rangsorát, a Piarista Gimnázium a tavalyi ötödik helyről a dobogó második fokára ugrott. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Szakkollégium eggyel hátrébb, a másodikról a harmadik helyre csúszott. A negyedik a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Gödöllő), az ötödik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Budapest) lett.

„Összesen huszonkét egyházi iskola jutott be a legjobb száz közé, ebből nyolc az első ötvenbe. E huszonkét intézményből tizenhét a katolikus, három a református, kettő az evangélikus egyházhoz tartozik. A régi iskolarendek által fenntartott gimnáziumok közül kettő-kettő jutott be a top százba a bencésektől, a ciszterciektől és a ferencesektől, egy-egy a jezsuitáktól és a premontreiektől” – olvasható a kiadványban, amelyből az is kiderül: a huszonkét egyházi gimnáziumból csak hét budapesti, a többi vidéki.

A legjobb vidéki gimnáziumok rangsorát ITT találják.

Milyen szempontok alapján áll össze a rangsor? Ahogy az előző években, úgy idén is három fő szempont alapján: figyelembe vették a nappali tagozatos tizedik évfolyamosok 2018-as kompetenciamérésének eredményeit matematikából és szövegértésből, a nappali tagozatosok érettségi eredményeit matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, történelemből és idegen nyelvből, valamint a felsőoktatási felvételin egyetemre, főiskolára bejutott diákok átlagpontszámát.

„Tudatában vagyunk annak, hogy az iskolák munkája ennél sokkal komplexebb, és eredményességük számos más – gyakran nehezebben mérhető – tényezőben is megmutatkozik. Ezért a megítélésüknél a rangsorbeli helyezések mellett a szülőknek és a diákoknak a középiskolákról rendelkezésre álló további információkat is javasoljuk figyelembe venni, mint ahogy a TOP 100 iskola bemutatása során mi is többről szólunk, mint a puszta rangsorokról” – olvasható a HVG kiadványban.

Forrás és fotó: Eduline.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria