Jézus nyomában – Ternyák Csaba érsek szentmisét mutatott be az elhunyt egri főpásztorokért

Hazai – 2026. november 2., hétfő | 10:09

Mindenszentek ünnepe alkalom arra, hogy újra felfedezzük, az életszentség nem csak néhány hősiesen élő keresztény kiváltsága: mindannyian meghívást kaptunk az Istennel való teljes közösségre – fogalmazott szentbeszédében Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában, október 31-én, a főünnep előestéjén.

A nyolc boldogság kapcsán a főpásztor hangsúlyozta, a tanítás feltárja a mennyei Atya arcát és a megtestesülés értelmét; közvetíteni akarja az ember számára az Isten boldogságát, amelyben részesülve felismerjük az ő közelségét. Ebben a tanításban fedezzük fel, hogy

az az ember igazán boldog, aki Jézust állítja élete középpontjába

– mondta az érsek.

Mi ugyanolyan gyengék és bűnösök vagyunk, mint szentjeink voltak. Ők azonban felismerték, csak Istenre van szükségük, és minden nehézségük ellenére hűségesek maradtak az evangéliumhoz – mutatott rá Ternyák Csaba.

Bár a világ a gazdagokat, erőseket, híreseket tartja boldognak, látjuk, ez nincs így. Jézus számunkra a legmélyebb boldogságot mutatja meg, amely az Istennel való közösségből fakad.

Nagy tervek helyett tegyünk konkrét lépéseket, Jézus nyomában

– buzdított a főpásztor.

A szertartás végén a papság és a hívek a bazilika altemplomába vonultak, ahol az elhunyt egri főpásztorokért mondtak imát.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szöveg és fotó: Federics Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria