Egyetértettek abban is, hogy támogatni kell a két vallás híveinek közös érdekeltségeit és találkozási pontjait.
A Sir hírügynökség szerint Abdullah király a megbeszélés alkalmával emlékezett arra is, hogy meg kell őrizni a jeruzsálemi lakosok arab és keresztény identitását, és meg kell adni minden segítséget számukra, hogy szembe tudjanak nézni a jelenlegi nehéz körülményekkel. Hansúlyozta, hogy segíteni kívánja Fouad Twal latin pátriárkát küldetésében, amely a szeretet üzenetének hirdetésére, a keresztény hívek jogainak, arab identitásának, valamint a szent helyek védelmére irányul.
Fouad Twal pátriárka a találkozás alkalmával köszönetet mondott a jordán királynak támogatásáért, amelynek jeléül egy fotóalbumot adott át neki XVI. Benedek 2009-es szentföldi látogatásáról.
A találkozón jelen volt Antonio Maria Vegliò érsek is, a Vándorlók és Utazók Lelkigondozása Pápai Tanácsának elnöke, akinek Abdullah király elmondta, hogy erősíteni kívánja a Szentszék és Jordánia között fennálló kapcsolatokat a keresztény-iszlám párbeszéd előrehaladásáért is. Kiemelte azt is, hogy Jordánia fontos szerepet játszik a palesztin területeken, különös tekintettel a Jeruzsálemben lévő keresztény és muzulmán istentiszteleti helyek megmentésének és megőrzésének ügyében.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
(lt)